A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,03 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,07 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,23 százalékos mínuszban indította a kereskedést.

Amerikai lapértesülések szerint Donald Trump amerikai elnök a napokban, akár már hétfőn bejelentheti, hogy 200 milliárd dollár értékű kínai importcikkekre pótvámot vet ki. Keng Su-ang kínai külügyi szóvivő hétfőn leszögezte, hogy Kína megtorló intézkedéseket tesz önnön legitim jogai és érdekei védelmében, ha Trump elnök valóra váltja fenyegetését.

Emiatt a nagy nyugat-európai értéktőzsdéken is borús a hangulat. Hétfőn fél négykor a londoni FTSE-100 index már 0,09 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,28 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,01 százalékos mínuszban állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1690 dollárt adtak, 0,58 százalékkal gyengült az amerikai deviza. A japán jenhez képest 0,03 százalékot veszített értékéből a dollár, 112,04 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik. A legközelebbi, novemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,73 százalékos nyereségben, 78,66 dolláron, a WTI pedig 0,49 százalékos pluszban, 69,11 dolláron forgott.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,30 százalékkal, 1204,70 dollárra nőtt.

Múlt héten pénteken vegyesen zártak a New York-i indexek. A Dow Jones 0,03 százalékkal, 26 154,67 pontra, az S&P 500-as mutató pedig ugyancsak 0,03 százalékkal, 2904,98 pontra nőtt, míg a Nasdaq Composite mutatója 0,05 százalékkal, 8010,04 pontra esett.

A kép forrása: Shutterstock.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!