A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,29 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,43 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,47 százalékos pluszban indította a kereskedést.

A republikánus párti képviselők azt tervezik, hogy a héten benyújtják és szeptember végi hatállyal életbe is léptetik az "Adóreform 2.0" elnevezésű, újabb adócsökkentéseket előirányzó programot annak reményében, hogy ezzel éles különbséget húznak önmaguk és a demokrata pártiak között a november 6-i félidős kongresszusi választások közeledtével.

Donald Trump elnök pénteken emelte a tétet az amerikai-kínai kereskedelmi vitákban, mondván, hogy kész gyakorlatilag a teljes kínai importot pótvámmal sújtani. A kínai külügyminisztérium szóvivője hétfőn arra figyelmeztette Washingtont, hogy Peking "határozott ellenintézkedéseket fog tenni legitim jogainak megvédésére", ha Trump elnök újabb vámok bevezetését rendeli el.

Az Apple árfolyama tovább csökkent, a nyitást követő első percekben több mint 1 százalékos mínuszban, 218,50 dolláron forgott. Donald Trump szombaton a Twitteren azt üzente az amerikai információtechnológiai óriáscégnek, hogy az Egyesült Államokban kell gyártania termékeit, ha el akarja kerülni a Kínából importált árukra kivetett vámokat.

Az elektromos autókat gyártó Tesla viszont több mint 4 százalékkal drágult, és a 271-278 dolláros sávban mozgott az eddigi kereskedésben, miután a Baird vagyonkezelő és értékpapír-kereskedő cég fenntartotta vételi ajánlását a vállalatra 411 dolláros célárfolyamon.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken is nyereséges volt a kereskedés hétfő délután. Fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,07 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,41 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,67 százalékos pluszban állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1603 dollárt adtak, 0,44 százalékkal gyengült az amerikai deviza. A japán jenhez képest viszont 0,12 százalékkal erősödött a dollár, 111,16 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) drágul. A legközelebbi, novemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,03 százalékos nyereségben, 77,62 dolláron, míg az októberi szállítású WTI 0,83 százalékos pluszban, 68,31 dolláron forgott.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,14 százalékkal, 1202,10 dollárra nőtt.
Pénteken veszteségben zártak a New York-i indexek. A Dow Jones 0,31 százalékkal, 25 916,54 pontra, az S&P 500-as mutató 0,22 százalékkal, 2871,68 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 0,25 százalékkal, 7902,54 pontra esett.

A kép forrása: Shutterstock.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!