A szerdai negatív zárás a Fed piaci várakozásoknak megfelelő szerdai kamatemelését követően tett inflációs becslésnek volt tulajdonítható. Jerome Powell Fed-elnök jelezte, hogy várakozásaik szerint az infláció "nem tartogat meglepetést" amennyiben további emelkedésről lenne szó.

Csütörtökön New Yorkban a DJIA-30 index 0,13 százalék, az S&P-500 index 0,21 százalék, a Nasdaq Composite index 0,40 százalék emelkedéssel kezdte a kereskedést.

A befektetői hangulatot mindazonáltal szokás szerint az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus éleződésének a kockázata árnyékolja be.

Az olajár emelkedett, a Brent 0,82 százalékkal hordónként 81,45 dollárra, négy éves csúcs közelébe, a WTI pedig 1,15 százalékkal 72,39 dollárra. A piacok a világpiaci kínálat szűkülésétől tartanak az Irán elleni amerikai szankciók novemberi életbe lépésével. Irán az idén májusban napi 2,71 millió hordós exporttal a világ olajfogyasztásának 3 százalékát fedezte.

A dollár erősödött, az arany ára ezzel párhuzamosan csökkent. Az eurót 0,52 százalékkal jegyezték gyengébben 1,1679 dolláron, az arany ára 0,93 százalékkal unciánként 1187,90 dollárra csökkent.

Kép forrása: Shutterstock.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!