Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,13 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,12 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,35 százalékos mínuszban indította a kereskedést. A mutatók azonban rögtön emelkedni kezdtek, és nyitás után bő tíz perccel már mindhárom index bőven nyereségbe került.

Az amerikai tőzsdeindexeket segíti, hogy a novemberi foglalkoztatottsági adatok a vártnál gyengébbek lettek.

Az Egyesült Államok nem mezőgazdasági ágazataiban foglalkoztatottak száma 155 ezerrel emelkedett, miközben elemzők 200 ezres bővülésre számítottak. Ez valószínűleg nem riasztja el a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve nyíltpiaci bizottságát attól, hogy decemberben újra kamatot emeljen, de a jövő évben laposodhat a kamatpálya.

Három, erősen veszteséges nap után a nagy nyugat-európai értéktőzsdéken emelkedésre váltottak a mutatók. Péntek délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 2,04 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,79 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 1,68 százalékos pluszban állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1388 dollárt adtak, 0,09 százalékkal gyengült az amerikai deviza. A japán jenhez képest azonban 0,05 százalékkal erősödött a dollár, 112,74 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára meredek emelkedésre váltott, miután a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) tagállamainak délután sikerült megállapodniuk a kitermelés korlátozásának mértékéről. A februári határidős jegyzésekben a Brent hordónként 4,66 százalékos pluszban, 62,88 dolláron, a januári WTI pedig 4,31 százalékos nyereségben, 53,71 dolláron forgott.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára februári szállításra 0,43 százalékkal, 1248,95 dollárra nőtt.

Csütörtökön vegyesen zártak a New York-i tőzsdeindexek, jóllehet a kereskedés során mély veszteségekben is jártak a mutatók. A Dow Jones 0,32 százalékkal, 24 947,67 pontra, az S&P 500-as mutató pedig 0,15 százalékkal, 2695,95 pontra csökkent, míg a Nasdaq Composite mutatója 0,42 százalékkal, 7188,26 pontra nőtt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!