A hangulatot rontotta, hogy nem tudni konkrétumokat a szerdán véget ért amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokról, a kiskereskedelmi vállalatok pedig csalódást keltő beszámolókat közöltek az ünnepi szezonról.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,38 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,61 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,70 százalékos mínuszban indította a napot.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken is borús a hangulat. Csütörtök délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,24 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,31 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,69 százalékos mínuszban állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1528 dollárt adtak, 0,13 százalékkal erősödött az amerikai deviza. A japán jenhez képest azonban 0,03 százalékkal gyengült a dollár, 108,12 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken. A márciusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,93 százalékos mínuszban, 60,87 dolláron, a februári WTI pedig 1,41 százalékos veszteségben, 51,62 dolláron forgott csütörtök délután fél négykor.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára februári szállításra 0,05 százalékkal, 1291,40 dollárra csökkent.

Szerdán mérsékelt emelkedéssel zárták a New York-i tőzsdeindexek. A Dow Jones 0,39 százalékkal, 23 879,12 pontra, az S&P 500-as mutató 0,41 százalékkal, 2584,96 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 0,87 százalékkal, 6957,08 pontra nőtt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!