A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,04 százalékos mínuszban, míg az S&P 500-as mutató 0,05 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,02 százalékos pluszban indította a napot.

Számos nagyvállalat tette közzé a tavalyi utolsó negyedévről szóló beszámolóját. A vártnál jobb eredményeknek köszönhetően a Xerox 6,46 százalékos, a 3M pedig 1,30 százalékos nyereségben nyitott, míg  a piacoknak csalódást okozó Whirlpool  5,07 százalékos, a a Pfizer pedig minimális, 0,08 százalékos veszteségben kezdte el a kereskedést.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken nyereséges volt a kereskedés kedd délután. Fél négykor a londoni FTSE-100 index 1,30 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,18 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 1,10 százalékos pluszban állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1428 dollárt adtak, 0,02 százalékkal erősödött az amerikai deviza. A japán jenhez képest 0,07 százalékkal drágult a dollár, 109,41 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) drágul.

Az áprilisi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,66 százalékos pluszban, 60,80 dolláron, a márciusi WTI pedig 1,94 százalékos nyereségben, 53,00 dolláron forgott kedd délután fél négykor.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára áprilisi szállításra 0,34 százalékkal, 1313,80 dollárra nőtt.

Hétfőn csökkenéssel zártak a New York-i tőzsdeindexek. A Dow Jones 0,84 százalékkal, 24 528,22 pontra, az S&P 500-as mutató 0,78 százalékkal, 2643,85 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 1,11 százalékkal, 7085,69 pontra esett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!