Az elemzők nem nagyon találnak magyarázatot a hétfői erőteljes áresésre, amelyet csak részben magyarázhat az amerikai építőipar rossz decemberi teljesítménye. Mike Pompeo külügyminiszter hétfőn a Kínával folyó kereskedelmi tárgyalások kapcsán egy interjúban azt mondta, hogy Trump elnök minden "nem tökéletes" megállapodást el fog utasítani, de továbbra is dolgoznak az egyezményen.

A 30 vezető iparvállalat Dow Jones (DJIA) indexe 0,06 százalékkal, az S&P 500 0,08 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite indexe pedig 0,10 százalékkal állt hétfői záróértéke alatt a kereskedés első perceiben.

Hétfőn gyengüléssel zárt New York. A DJIA 0,79 százalékkal, az S&P 500 0,39 százalékkal, a Nasdaq pedig 0,23 százalékkal csökkent.

Az olajpiacon mérsékelten erősödtek a jegyzések. Líbia legnagyobb olajmezőjén újraindult a termelés, de ennek árcsökkentő hatását ellensúlyozta az OPEC és a vele szövetséges országok termelésének csökkentése, amit az is erősített, hogy az orosz energiaügyi miniszter bejelentette, hogy országa ebben a hónapban felgyorsítja a termelés csökkentését. Elemzők szerint a kereslet is mérséklődni fog, részben a kínai gazdaság növekedésének lelassulása miatt.

Kora délutánig a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordónkénti (159 liter) ára 23 centtel 56,82 dollárra ment föl. A globális referencia minőség, az északi-tengeri Brent típus jegyzése 8 centtel, 65,75 dollárra emelkedett.

A dollár enyhén erősödött. Az euró kora délután 1,1327 dollár körül forgott a reggeli 1,1341 dollárral szemben.

Az arany öt heti mélypontja közelébe süllyedt a dollár erősödése és a globális tőkepiac fellendülése következtében, ami csökkentette az aranynak mint befektetési eszköznek a vonzerejét. A fém unciáját (31,104 gramm) kora délután 1285,12 dolláron jegyezték az azonnali piacon, 0,1 százalékkal alacsonyabban, mint csütörtök este.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!