A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,13 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,11 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,22 százalékos pluszban indította a kereskedést.

Az előző nap meredek veszteségei után javította a kockázatvállalási hangulatot, hogy Kína azon reményének adott hangot, félúton találkozhatnak és kompromisszumos megállapodást köthetnek az Egyesült Államokkal a kereskedelmi kérdésekben. Kedvezőbb volt a vártnál az amerikai kiskereskedelmi forgalom júliusi adatsora is, ráadásul a Walmart a vártnál nagyobb bevételről és nyereségről adott számot, valamint javította éves eredmény-előrejelzését.
A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken rossz a hangulat. Csütörtök délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 1,13 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,82 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,57 százalékos mínuszban állt.
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1141 dollárt adtak, 0,02 százalékkal gyengült az amerikai deviza. A japán jenhez képest 0,19 százalékkal erősödött a dollár, 106,09 jenen forgott.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken.
Az októberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 2,34 százalékos mínuszban, 58,09 dolláron, míg a szeptemberi szállítású WTI 1,63 százalékos veszteségben, 54,33 dolláron forgott.
A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,02 százalékkal, 1527,45 dollárra csökkent.
A recessziós félelmek felerősödésének hatására szerdán nagy veszteségben zártak a New York-i tőzsdeindexek. A Dow Jones 3,05 százalékkal, 25 479,42 pontra, az S&P 500-as mutató 2,93 százalékkal, 2840,60 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 3,02 százalékkal, 7773,94 pontra zuhant.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!