A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 0,8 százalékkal 28 430 pontra, az S&P 500 0,2 százalékkal 3500 pontra esett a nap végére, míg a Nasdaq 0,7 százalékos emelkedést követően 11 775 ponton zárt.

Augusztusban a DJIA index 7,6, az S&P 500 7, a Nasdaq pedig 9,6 százalékkal erősödött - írja az MTI.

Hétfőn az erős nyitás dacára csökkenéssel fejezték be a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek, miután a csalódást keltő gyenge német és olasz inflációs adatok lefelé húzták a banki részvényeket. Ezzel együtt is a hónapot emelkedéssel tudták zárni az európai részvények az új gazdaságösztönző intézkedéseket, illetve a Covid19 betegség elleni gyógykezelések és védőoltások fejlesztését övező optimizmusnak köszönhetően.

London zárva tartott hétfőn. A frankfurti DAX-index 0,7 százalékos, a párizsi CAC-40 index 1,1 százalékos, a milánói FTSE MIB 1 százalékos, a madridi IBEX-35 pedig 2,3 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést.

A hatszáz legnagyobb európai vállalat árfolyamának változását követő Stoxx Europe 600-as mutató 0,6 százalékkal csökkent, de az augusztust így is 2,9 százalékos emelkedéssel zárta. Az index értéke nagyjából 15 százalékkal marad el a járvány előtti szinttől, ami a felemás gazdasági adatokra és az új koronavírussal fertőzöttek számának újbóli emelkedésére vezethető vissza.

A hónap nyertese az utazással és szabadidő eltöltéssel kapcsolatos vállalatok voltak, amelyek alindexe közel 15 százalékkal emelkedett, mert számos ország enyhített az utazási korlátozásokon. A szektor azonban továbbra érzékeny a járvány bármilyen mértékű fellángolására, és az idei évet tekintve a legrosszabb teljesítményt nyújtók táborába tartozik.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedett. A novemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,3 százalékos pluszban, 45,93 dolláron, az októberi szállítású WTI pedig 0,4 százalékos emelkedésben, 43,12 dollárnál járt kora este az MTI szerint.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,17 százalékkal 1967,79 dollárra, a decemberi szállítású aranyé pedig 0,02 százalékkal 1975,40 dollárra nőtt a New York-i árupiacon.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1948 dollárt adtak, 0,38 százalékkal erősödött az euró.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!