A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,31 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,57 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,70 százalékos pluszban indította a kereskedést.

Wahington és Peking pénteken közölte, hogy előreléptek a kereskedelmi háború lezárásának útján. Amerikai tisztségviselők jelezték, hogy novemberben a két elnök aláírja a részmegállapodást. A derűlátást fokozta, hogy Wilbur Ross amerikai kereskedelmi miniszter vasárnap kijelentette: "nagyon rövid időn belül" kiadják az exportengedélyeket az amerikai vállalatoknak, hogy alkatrészeket szállíthassanak a mobil távközlési berendezéseket és eszközöket gyártó Huawei Technologies kínai vállalatnak.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken is nyereséges a kereskedés. Hétfő délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 1,22 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 1,57 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 1,17 százalékos pluszban állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1152 dollárt adtak, 0,09 százalékkal erősödött az amerikai fizetőeszköz. A jenhez képest 0,31 százalékkal drágult a dollár, 108,51 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik.

A januári határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,48 százalékos pluszban, 62,60 dolláron, a decemberi szállítású WTI pedig 1,62 százalékos nyereségben, 57,11 dolláron forgott.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,02 százalékkal, 1511,05 dollárra csökkent.

Pénteken emelkedéssel zártak a New York-i tőzsdeindexek. A Dow Jones 1,11 százalékkal, 27 347,36 pontra, az S&P 500-as mutató 0,97 százalékkal, 3066,91 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 1,13 százalékkal, 8386,40 pontra nőtt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!