New Yorkban a DJIA-30 index 0,22 százalék, az S&P-500 index 0,20 százalék, a Nasdaq Composite index 0,02 százalék veszteséget mutatott a kereskedés kezdetén.

Hétfőn az amerikai indexek veszteséges kezdés után nyereséggel zártak, a befektetők ugyanis újraértékelték a közel-keleti konfliktus eszkalálódásának a kockázatait. Ezzel összhangban az ázsiai piacok túlnyomó többsége is nyereséggel fejezte be a keddi tőzsdenapot és az európai tőzsdéken is nyereségben jártak az indexek amerikai piacok nyitásakor. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,25 százalék, a páneurópai FTSE EuroFirst 300 index 0,16 százalék emelkedést mutatott.

A Tesla részvénye két százalékkal erősödött a tőzsdei nyitás előtt a tőzsdén kívüli forgalomban. A Tesla megkezdte a sanghaji gyárában készülő Model 3 elektromos autók értékesítését Kínában. Az amerikai cég alig egy évvel ezelőtt kezdte meg üzemének építését Sanghajban. Bejelentette egyúttal, hogy a Model Y gyártását is megkezdik a sanghaji üzemben.

A közel-keleti feszült helyzettől eltekintve a tőzsdei befektetők figyelme már a jövő héten kezdődő negyedik negyedéves vállalati eredménybeszámoló szezonra irányul. Szakértők az S&P-500 index tagvállalatai nyereségének fél százalékos csökkenését várják az előző negyedévihez képest.

Azzal párhuzamosan, ahogy a befektetők újraértékelték a globális felhasználás 20 százalékát fedező közel-keleti olajszállításokat fenyegető veszélyeket, a világpiaci olajár is lefelé korrigált a hét végén és hétfőn elért nagy nyereségeiből. A Brent nyersolaj szeptember óta, a WTI pedig április óta a legmagasabb árat érte el hétfőn. Az európai kereskedés kezdetén a globális kereskedelemben a Brent nyersolaj ára 1,44 százalékkal állt alacsonyabban hordónként 67,92 dolláron, a WTI ára pedig 1,26 százalékkal 62,47 dollárra csökkent.

Az arany spot ára 0,09 százalékkal áll magasabban unciánként 1567,22 dolláron, az eurót 0,31 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1158 dolláron.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!