Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

New Yorkban a DJIA-30 index 0,15 százalék, az S&P-500 index 0,29 százalék, a Nasdaq Composite index 0,48 százalék emelkedéssel nyitott.

Kedden a piacokra a meglepetés erejével ható magas májusi kiskereskedelmi forgalmi adatoknak, illetve a kilátásba helyezett masszív gazdaságélénkítő programnak köszönhetően emelkedtek az árfolyamok.

Az indexek a szerdai kereskedésnek sorrendben a hónap eleje óta felhalmozott 3,57, 2,64 és 4,28 százalékos nyereséggel indulhattak neki. A februárban elért csúcshoz képest azonban a Wall Street mutatói még így is el vannak maradva, az S&P index 8 százalékkal, a DJIA 11 százalékkal. A Nasdaq Composite pedig egy százalékkal áll a június 10-én elért csúcsa alatt.

Az olajár az amerikai készletek növekedése miatt szerdán csökkent, az amerikai kereskedési idő kezdetén a WTI 1,30 százalékkal állt alacsonyabban a globális kereskedelemben hordónként 37,88 dolláron, a Brent ára pedig 0,88 százalékkal 40,60 dollárra csökkent.

A dollár erősödött a kedvező amerikai kiskereskedelmi adatok hatására, az arany ára pedig ennek tükrében csökkent. Az eurót 0,17 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1244 dolláron, az arany spot ára 0,22 százalékkal unciánként 1722,66 dollárra ment le.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!