A New York Stock Exchange (NYSE) tegnap esti bejelentése szerint megváltoztatta korábbi terveit, s mégsem törölné az ott jegyzett három nagy, állami hátterű kínai telekomcég papírjait. Ezzel  elkerülhetné a Washington és Peking közötti ellentét további éleződését - írta a Financial Times.

A tőzsde bejelentése meglepő, hiszen egy nappal korábban még azt lehetett tudni, hogy a Trump-kormányzat döntésének értelmében hamarosan kivezeti ezeket az értékpapírokat, mivel egy végrehajtási határozat értelmében ezeket érinti az a tilalom, amely alapján amerikai befektetők nem vásárolhatnak a kínai hadsereget közvetlenül kiszolgáló cégek részvényeiből.

A NYSE döntését állítólag az illetékes szabályozó hatóságokkal történt konzultációt követően hozta, azonban  ennél többet nem kívánt elárulni arról, mire fel a nagy hátraarc.

A december végi, kivezetésről szóló döntés nyomán a három cég részvényei estek az amerikai és a hongkongi piacokon. A kivezetés elmaradásának hírére azonban az érintett China Mobile, a China Telecom és a China Unicom árfolyama 7,5-11 százalék közötti mértékben erősödött.

A Trump által aláírt végrehajtási határozat elég nagy összevisszasághoz vezetett a különböző értelmezési lehetőségek miatt a tőzsdék és a különböző indexszolgáltató cégek körében, amelyek megpróbáltak felelni az előírásoknak. Decemberben az MSCI, az FTSE Russel, a Nasdaq és az S&P Global egyaránt listákat tettek közzé azokról a cégekről, amelyek részvényeit szerintük a rendelet érinti, s emiatt ki kell őket rakni azokból az indexekből, amelyeket egyébként több ezer milliárd dollárnyi befektetett tőke követ mintaként.

Azonban ezek a listák gyakran minden további magyarázat nélkül jelentősen különböztek egymástól. Hétfőn például az FTSE Russel azt mondta, további három kínai cég részvényeit venné ki az indexekből, azután egy hónappal, hogy nyolc céget már korábban megnevezett. A tudósítások szerint két olyan törvény is van, amely miatt a kínai cégek részvényeinek távoznia kellene az amerikai piacról. Az egyik a már említett, amely olyan cégek részvényeit érinti, amelyek közvetlenül kapcsolatba hozhatóak a kínai hadsereggel. A másik pedig az olyan kínai, illetve külföldi cégek papírjait érinti, amelyek nem hajlandóak az amerikai számviteli szabályoknak megfelelő adatokat közölni tevékenységükről.

A megkérdezett brókerek szerint a NYSE mostani döntése azokkal a piaci várakozásokkal van összhangban, amelyek általában engedékenyebb megközelítést várnak a most felálló, Joe Biden vezette új kormányzattól a kínai cégekkel szemben.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!