Délután - közép-európai idő szerint - negyed öt körül a 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,1 százalékkal állt az előző napi zárószintje alatt, míg az S&P 500-as mutató 0,1, a Nasdaq pedig 0,4 százalékos pluszban állt az amerikai tőzsdenyitást követően.

Kedvezően hatott a hangulatra, hogy az Egyesült Államok és Kanada megkezdte a tárgyalásokat az új szabadkereskedelmi megállapodásról. A nagy technológiai vállalatok közül az Amazon és az Alphabet árfolyamát az húzta felfelé, hogy a Morgan Stanley emelte a két vállalat célárfolyamát - írja az MTI.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken vegyesen alakult a kereskedés szerda délután. Fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,7 százalékos mínuszban, míg a frankfurti DAX és a párizsi CAC-40 pedig 0,1 százalékos pluszban állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1675 dollárt adtak, 0,16 százalékkal erősödött az amerikai deviza. A japán jenhez képest 0,14 százalékkal erősödött a dollár, 111,34 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) drágul. A legközelebbi, novemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,63 százalékos nyereségben, 76,77 dolláron, míg az októberi szállítású WTI 0,93 százalékos pluszban, 69,17 dolláron forgott.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,19 százalékkal, 1212,10 dollárra esett.

Kedden is enyhe nyereségben zártak a New York-i indexek. A Dow Jones 0,06 százalékkal, 26 064 pontra, az S&P 500-as mutató 0,03 százalékkal, 2898 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 0,15 százalékkal, 8030 pontra emelkedett.

Képünk forrása: Shutterstock

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!