Nem kapott kedvező hátszelet Európa Ázsiából sem, mivel az ázsiai és csendes-óceáni tőzsdéken is az eladók domináltak a Szaúd-Arábia és a nyugati országok közötti diplomáciai feszültség kiéleződése miatt. Bár New Yorkban erős nyereségben zártak pénteken a legfontosabb tőzsdemutatók, elemzők arra figyelmeztetnek, hogy továbbra is a kockázatok dominálnak.

Közép-európai idő szerint 11 órakor a londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,35 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,20 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,51 százalékos veszteségben állt.

A 600 legnagyobb európai tőzsdei cég részvényét tömörítő Stoxx 600-as index 0,65 százalékos, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSE Eurofirst 300 indexe 0,49 százalékos, az euróövezeti vállalatok EuroStoxx50-es mutatója pedig 0,19 százalékos mínuszt mutatott.

Az európai részvénypiacok az év eleje óta jóval gyengébben teljesítettek az amerikai tőzsdéknél. Elemzők arra figyelmeztettek, hogy nagyon pórul járhatnak azok a vállalatok, amelyek a vártnál gyengébb negyedéves beszámolóval lepik meg a befektetőket.

A nap eddigi vesztese a brit ConvaTec, amely innovatív orvosi technológiák és termékek vezető fejlesztője és gyártója. Árfolyama 28 százalékkal csökkent, miután rontotta előrejelzését és bejelentette vezérigazgatója lemondását.

Profitfigyelmeztetésének kiadása után az igényes és egyedi termékeiről ismert Superdry brit divatcég árfolyama 17 százalékkal esett, a Getinge svég orvostechnikai vállalat pedig nagyjából 12 százalékot veszített értékéből, miután jelezte, hogy 200,5 millió svéd koronát különített el egy sebészhálóval kapcsolatos termékfelelősségi ügy miatt.

A nap eddigi nyertesei között van a Chr. Hansen dán élelmiszeripari és biotechnológiai cég, amely a vártnál jobb gyorsbeszámolójának köszönhetően 4,6 százalékkal drágult. Az amerikai államkötvények legnagyobb elektronikus kereskedési platformjának számító BrokerTecNex brit tulajdonosa, a Nex csoport árfolyama 5 százalékkal nőtt arra a hírre, hogy az amerikai versenyfelügyeleti hatóságok engedélyezték a világ egyik legnagyobb tőzsdei üzemeltetőjének, a Chicago Mercantile Exchange (CME) csoportnak, hogy felvásárolja a brit vállalatot. A Randgold bányaipari vállalat Londonban jegyzett részvényei 3,6 százalékkal drágultak, miután a válságok idején biztonságos menedéknek használt aranya ára közel 12 hetes csúcsra emelkedett.

Hétfőn az elemzők is gyengülést vártak az indexeken.

A fotó forrása: Thomas Samson/AFP.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!