A STOXX 600 páneurópai index 0,16 százalékos, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,35 százalékos emelkedéssel kezdett.

  • Londonban 0,25 százalékkal nyitott alacsonyabban az FTSE-100 index,
  • a frankfurti DAX 0,35 százalékkal emelkedett,
  • a CAC-40 Párizsban 0,25 százalékkal kezdett magasabban.

Milánóban 0,39 százalékos, Madridban 0,20 százalékos indexemelkedéssel indult a tőzsdei kereskedés csütörtökön.

A nemzetközi hangulat húzhatja magával a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,69 pontos emelkedéssel, 45 064,17 ponton nyitott csütörtökön, a szerdai záró értékéhez képest minimálisan erősödött.

Csütörtökön a nagyobb vállalatok közül a Solvay, a Munich Re, a Deutsche Telekom, a Rolls Royce, a BAE Systems, a Heathrow, Anglo American és az AXA negyedéves jelentése befolyásolhatja az indexek alakulását.

Drágult az olaj a szerdai nagy esést követően

Az olajár az előző napi három százalékos esés után kismértékben felfelé korrigált: az európai piacok nyitásakor a Brent 0,44 százalékkal állt magasabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 80,95 dolláron, a WTI ára pedig 0,45 százalékkal ment feljebb 74,28 dollárra.

Az arany ára nyolc heti mélypontról korrigált felfelé, a spot ár 0,22 százalékkal unciánként 1809,27 dollárra emelkedett.

A dollárindex hét heti csúcsról 0,16 százalékkal 104,41 pontra csökkent. Az eurót 0,14 százalékkal jegyzik erősebben 1,06160 dolláron.


Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!