A tervezett tőkepiaci forrásbevonással a vállalatcsoport növekedési stratégiájának megvalósításához kívánja biztosítani azt a saját erőt, amelynek segítségével az Alteo Group a következő években 10-14 milliárd forint értékben tervez befektetést és beruházást megvalósítani.

A vállalatcsoport szakértői szerint a várhatóan jövő januárban életbe lépő új megújulóenergetikai támogatási rendszer, illetve a vállalatok növekvő igénye az okos energetikai megoldások iránt jelentős növekedésre számít.

A 2008-ban alapított, jelenleg 22 erőművi egységgel és kiterjedt energiakereskedelmi és iparvállalati ügyfélkörrel rendelkező vállalat stratégiájának már a kezdetektől fontos eleme volt a hangsúlyos tőkepiaci jelenlét, amelynek újabb állomását jelentheti az őszre tervezett nyilvános részvényértékesítés.  Az Alteo részvények őszre tervezett nyilvános kibocsátása során az intézményi mellett hangsúlyosan számítunk a magánbefektetőkre is. Az iparág és a szakmailag felkészült magyar vállalatok előtt az elkövetkező években kiemelkedő lehetőségek nyílnak majd meg, amelynek részeseivé szeretnénk tenni a kisbefektetőket is. Régóta tervezzük ezt a lépést, a vállalat már évekkel korábban felkészült erre, de most úgy látjuk, hogy jelenleg a gazdasági környezet is számunkra kedvezően alakul" - mondja Ifj. Chikán Attila, az Alteo Group vezérigazgatója. Ugyanakkor hozzátette: "A nemzetközi tőkepiacok történései hatással lehetnek a tőkebevonást érintő végső tulajdonosi és igazgatósági döntésekre, de jelenleg minden érdekelt elkötelezett a részvényértékesítési program őszi elindítása mellett.

A cégcsoport sikeresen teljesített mind a 2015-ös évben, mind 2016 első negyedéve során. Az előző évben a vállalat konszolidált árbevétele meghaladta a 10 milliárd, EBITDA-ja pedig az 1,4 milliárd forintot; míg 2016 első negyedévét 917 millió forintos EBITDA-val és 538 millió forintos nettó eredménnyel zárta a vállalat. A sikeres 2015-ös év eredményeiből a társaság közel 200 millió forint osztalékot fizetett tulajdonosainak, amely részvényenként 120 forintot jelent.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!