Röviddel 18.30 óra előtt a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,18 százalék, az S&P 500-as mutató 0,17 százalék, a technológiai részvények Nasdaq Composite indexe pedig 0,33 százalék csökkenést jelzett.

Percekkel korábban még pluszban álltak az irányadó mutatók részben a banki részvények drágulására, amit az váltott ki, hogy a 10 éves amerikai kincstárjegy-hozam augusztus 2-a óta először emelkedett 3 százalék fölé. Ami jó a bankoknak, rossz a hitelfelvevő cégeknek, hiszen nőhet hitelfelvételi rátájuk.

A tőzsdemutatók azonnal mínuszba kerültek a Bloomberg értésülésére arról, hogy Donald Trump amerikai elnök utasította szakértőit, hogy készítsék elő további 200 milliárd dollár értékű kínai termék importvámjának az emelését.

Az amerikai pénzügyminiszter egy nappal korábban még azt ajánlotta Kínának, hogy kezdjék újra a kereskedelmi tárgyalásokat.

A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára 50 cent (0,73 százalék) csökkenéssel, 69,09 dolláron állt.

Közép-európai idő szerint ugyancsak 18.30 óra körül New Yorkban az euró 1,1634 dolláron állt a kora reggeli 1,1693 dollár után.

Az arany ára 7,80 dollárral (0,65 százalékkal), unciánként 1200,40 dollárra csökkent.

Kép forrása: Shutterstock.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!