Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,41 százalékos pluszban, 19 994,48 ponton nyitotta a kereskedést, és pillanatok alatt átütötte a 20 ezer pontos küszöböt, amelyet a novemberi amerikai elnökválasztás óta többször is megostromolt, mindeddig hasztalan. Eddigi napi - és egyben történelmi - csúcspontján 20 033,77 ponton állt a Dow Jones.

A másik két index közül az S&P 500-as mutató 0,38 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,62 százalékos pluszban nyitott.

A nyugat-európai értéktőzsdéken erős nyereségben álltak az indexek az amerikai nyitáskor: a londoni FTSE-100 index 0,43 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 1,77 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 1,11 százalékos pluszban állt délután fél négykor.

A dollár erősödik. A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,0723 dollárt adtak, 0,09 százalékkal erősödött az amerikai deviza. A japán jenhez képest 0,04 százalékkal drágult a dollár, 113,84 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI ára esik, mivel az amerikai raktárkészletek növekedése megerősítette azokat a várakozásokat, hogy a palaolaj kitermelésének növekedése csökkentheti a nagy olajexportáló országok által elhatározott kitermeléskorlátozás hatását.

Közép-európai idő szerint szerda délután fél négy után pár perccel a New York-i árupiacon a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta márciusi szállításra hordónként (159 liter) 52,77 dollárba került, 41 centtel, 0,77 százalékkal csökkent az ára. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj ára márciusi szállításra hordónként 43 centtel, 0,78 százalékkal 55,01 dollárra süllyedt az Intercontinental Exchange londoni jegyzésében.

Kedden nyereségben zártak a New York-i értéktőzsde vezető indexei. A Dow Jones 0,57 százalékkal, 19 912,71 pontra, a Standard & Poor's 500-as mutató 0,66 százalékkal, 2280,07 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 0,86 százalékkal, 5600,96 pontra emelkedett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!