A londoni FTSE-100 mutató 0,82 százalékos, a frankfurti DAX-index 2,05 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 2,01 százalékos mínuszban zárt. Milánóban 2,28 százalékkal, Madridban pedig 2,09 százalékkal esett az irányadó tőzsdemutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 1,57 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 1,59 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 2,08 százalékkal csökkent - írta az MTI.

Az amerikai elnök azzal indokolta a pótvámok újbóli bevezetését, hogy Brazília és Argentína jelentősen leértékelte nemzeti fizetőeszközét, amivel kárt okozott az amerikai farmereknek. Egy másik Twitter-üzenetben pedig az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve-et ismét arra szólította fel, hogy lazítsa monetáris politikáját.

Ez volt az első alkalom, hogy Trump elnök a pótvámokat közvetlenül összekötötte az árfolyamok mozgásával. Ez pedig azt jelentheti, hogy új front nyílik az amerikai elnök által kirobbantott kereskedelmi háborúkban, "csatatérré" változnak a devizapiacok.

A New York-i tőzsdén is nyereséges nyitás után hamar mínuszokra váltottak az indexek, és a Dow Jones ipari átlag 0,86 százalékos, az S&P 500-as index 0,88 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 1,30 százalékos mínuszban állt az európai tőzsdezárás idején.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik.

A legközelebbi, februári határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,29 százalékos pluszban, 61,27 dolláron, a WTI pedig 1,70 százalékos nyereségben, 56,11 dolláron forgott este fél hatkor.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára februári szállításra 0,23 százalékkal, 1469,25 dollárra süllyedt.

Egy euróért 1,1084 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon, 0,62 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!