Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A makroelemzők Goldilocksnak hívják a mesebeli aranyhajú kislány után azt az állapotot a gazdaságban, amelyben az hosszú távú trend alatti infláció párosul az átlagnál magasabb gazdasági növekedéssel. A befektetők többsége, 54 százalékuk hisz abban, hogy ez vár az Egyesült Államokra, s mindez párosul majd a Trump-féle adóreformok kedvező hatásaival. A Bank of America Merrill Lynch elemzői nevet is adtak a jelenségnek, nem meglepő módon Golditrumps-ként emlegetik.

A 203, összesen 558 milliárd dollár befektetéséért felelős szakértő megkérdezésével készült felmérésben a válaszadók kétharmada volt azon a véleményen, hogy az adóreformok magasabb kamatokat és magasabb részvény-árfolyamokat fognak indukálni jövőre. Ugyanakkor a fiskális stimulus hatásai egyelőre nem tükröződnek a vállalati eredményekre vonatkozó előrejelzések emelkedésével. Már pedig a bank szakértői szerint ennek változnia kell, hiszen mégiscsak a vállalati nyereségek jelentik a fő hajtóerőt a tőzsdei áremelkedéshez, tehát vagy a profit-előrejelzéseknek illene emelkedniük, vagy az árfolyamoknak korrigálniuk középtávon.

Bár az ősz folyamán a megkérdezettek portfóliójában meredeken csökkenésnek indult a készpénz aránya, azonban ez a folyamat most megfordult. Ez azért fontos, mert a készpénzarány a portfóliókban jellemzően kontraindikátorként szokott viselkedni a kockázatos eszközök várható árfolyamára vonatkozóan. Ha túl kevés elkölthető pénz marad a portfóliókban, akkor az emelkedés előbb-utóbb véget ér, és fordítva.

A portfóliók átlagos készpénzaránya viszont decemberben 4,7 százalékosra nőtt a novemberi 4,4 százalékról, így a jelek szerint erről az oldalról nem fenyegeti veszély a tőzsdei áremelkedést.

Az optimista hozzáállást tükrözik egyébként a portfóliók összetétele is, a befektetők veszik a fellendülésből profitáló részvényeket, jelenleg felülsúlyozzák az európai, japán és feltörekvő piaci részvényeket, ugyanakkor alulsúlyozzák a kötvényeket, az amerikai részvényeket, az egészségügyi és a közszolgáltatói szektort.

Ebből a képből viszont kilóg a technológiai szektorral kapcsolatos hozzáállásuk, a felmérés szerint furcsa módon a szektor súlya 2014 júniusa óta nem látott szintre esett a portfóliókban.

A megkérdezettek szerint jelenleg a legzsúfoltabb pozíciónak - ahol a mindenki egy irányban áll - a bitcoin vétele tekinthető a piacon, de a FANG és a BAT részvényekről is hasonló a véleményük (az előbbi az Amazon, Facebook, Netflix, Google, az utóbbi a kínai Baidu, Alibaba és Tencent Holdings részvényeket takarja).

Eközben a kínai gazdaság megint megjelent azon tényezők listáján, amelytől tartanak a befektetők. Bár a legnagyobb tail riskek sorát (olyan kockázat, amelynek valószínűsége alacsony, mégis széleskörű negatív hatásokkal járhat) változatlanul a nagy jegybankok esetleges ballépései vezetik, a kötvénypiacok esetleges összeomlása után harmadik helyen már egy esetleges kínai hitelválság szerepel.

Arról egyébként eléggé egyértelműen konszenzus alakult ki, hogy a kamatok a következő egy évben felfelé fognak elmozdulni. A megkérdezettek 77 százaléka hisz ebben, s mindössze 7 százalékuk tartja valószínűnek a kamatok csökkenését a jelenlegi szintekről.

A nyitókép forrása: AFP Photo/Brendan Smialowski.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!