A Merrill Lynch legfrissebb havi felmérése szerint csökkent az eurózónával kapcsolatosan pesszimisták aránya világ befektetői körében. A júniusi felmérés adatai szerint már csak 27 százalékuk súlyozza alul portfolióiban az eurózóna tagállamainak értékpapírjait, míg májusban ez az arány még 34 százalékos volt. Az egész régiót a menedzserek 12 százaléka súlyozná alul, májusban még 30 százalék.


A válaszadók 33 százaléka vélte úgy, hogy az eurózónában székelő cégeknek a leggyengébbek a világon a profitkilátásaik, májusban még 41 százalékuk gondokodott így - idézi a felmérést a Marketwatch.Az euró-optimisták aránya is növekedésnek indult ezzel párhuzamosan, a szereplők 19 százaléka véli úgy a májusi 7 százalék után, hogy az euró erősödni fog a következő 12 hónapban a többi vezető devizával szemben.A befektetők elkezdtek hinni abban, hogy az európai gazdaság talpra állásának stabil alapjai lehetnek - mondta Gary Baker, a Bank of America Merrill Lynch európai részvénystratégiáért felelős csoportjának vezetője.


A régió pénzügyi stabilizációjáért azonban komoly árat kell fizetni a szakemberek szerint. Általánossá kezd válni a vélemény, hogy az államháztartási hiányok csökkentése érdekében tett lépések igencsak lerintják majd a régió és a világ gazdaságának növekedésének esélyeit. A válaszadók mindössze 24 százaléka vélte csak úgy, hogy a világgazdaság erősödni fog a következő 12 hónap folyamán, májusban az optimisták aránya még 42 százalékos volt. 21-ről 27 százaékra nőtt azok tábora, akik szerint a kínai gazdaság gyengülhet a következő egy év folyamán.

Az áprilisi 67 és a májusi 47 százalék után 28 százalékra csökkent azok tábora, akik hisznek abban, a vállalati profitok globális szinten emelkedni fognak.


A Merrill globális részvénystratégája, Michael Hartnett szerint a növekedéssel kapcsolatos várakozások újabb mélypontra kerültek, s ez defenzívebb hozzállást eredményezett a befektetők részéről. Pánikot ugyanakkor nem lehet érzékelni.


Az iparágakat tekintve változott a sorrend az élen. Az energiaszektort leváltották a második helyről a legjobban favorizált szektorok közül az alapvető fogyasztási cikkeket gyártó cégek részvényei (15 százalék tesz most ezekre a papaírokra a májusi 4 százalék után). A legkedveltebbek változatlanul a technológiai szektor képviselői.


A BP hányattatásai az olajszivárgással kapcsolatban megtépázták az energetikai szektor respektjét a befektetők körében. A befektetők csak 7 százaléka hajlandó felülsúlyozni a portfoliókban az energetikai részvényeket, szemben az egy hónappal ezelőtti 37 százalékkal.

Mivel a felmérés szerint a befektetők defenzív üzemmódba vonultak, ezért a pozitív gazdasági híreknek jelentős piacmozgató hatásuk lehet az emelkedés irányába - írja az elemzés.

A pesszimistább hozzáállás ellenére a válaszadók 38 százaléka gondolja úgy, hogy alulárazottak a részvények, ez a legmagasabb érték 2009 márciusa óta. A kötvényeket 53 százalékuk tartja túlárazottnak, májusban 58 százalékos volt az aránya.

A menedzserek 20 százaléka súlyozza felül az amerikai részvényeket (előtte 22 százalék), s szintén egyötödük hiszi azt, hogy alulárazott az amerikai dollár, áprilisban 29 százalék vélekedett így.

A feltörekvő piacokat 31 százalék súlyozza felül a korábbi 19 százalék után. A felmérésben 207 alapkezelő vett részt, akik összesen 6060 milliárd dollárnyi eszközt kezelnek.


Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!