Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Ha a részvényárfolyamok valóban a "félelem falán" szeretnek felfelé kapaszkodni, akkor talán kedvező jelként is lehet értékelni a vezető részvénystratégák pesszimizmusát az európai részvénypiacokkal kapcsolatban. A Bloomberg összefoglalója szerint ugyanis a részvénystratégák alacsonyabbra várják a vezető európai részvények árfolyamát, mint ahol most állnak az év eleje óta tartó heves emelkedést követően.

A megkérdezett stratégák átlagosan ugyanis úgy vélik, az 50 legnagyobb európai tőzsdei vállalat részvényeinek árfolyamát leképező Euro Stoxx 50-es index 3498 ponton állhat december végén, ez 3,8 százalékkal alacsonyabb pénteki záróértékénél. A megkérdezett 15 stratéga előrejelzései alapján a szélesebb, Euro Stoxx 600-as index 2,4 százalékkal csökkenhet az év végéig.

Emmanuel Macron győzelme a francia elnökválasztáson rekordmértékű beáramlást generált az Európában befektető részvényalapokba, tovább fűtve az év eleje óta már amúgy is tartó rallyt. A két index 6,4, illetve 4,3 százalékot erősödött az elnökválasztás két fordulója között. Ugyanakkor a megkérdezett 15 elemző most már kevés olyan újabb katalizátort lát, amely további emelkedését okozhatna Európában, s hiába az európai cégek javuló profitkilátásai, szerintük azok már beépültek a mostani árfolyamokba.

Érthető a stratégák óvatossága, hiszen a múltban már számos esetben megégették magukat, ha túlzottan optimisták voltak. Viszont tényleg nem látni további katalizátort az emelkedéshez, mivel a politikai akadályok mostanra elhárulni látszanak, s az ECB laza monetáris politikájának hatásait is beárazta már a piac - mondta a hírügynökségnek Michael Ingram, a BGC Partners piaci stratégája.

A befektetők ugyanakkor a jelek szerint egyáltalán nem osztják az elemzők óvatosságát.Az EPFR adatai szerint az európai részvényalapokba a legutóbbi adatok szerint a május 10-én záruló héten összesen 6,1 milliárd dollárnyi friss tőke érkezett, miközben a vezető európai részvényindexek a kedvező jelentési szezon közepette emelkedni tudtak.

Az összefoglaló szerint a piac technikai állapota arra enged következtetni, hogy legalábbis egy kis pihenő következhet a túlfűtött állapot után. Az Euro Stoxx 600-as index RSI mutatója visszacsúszott a 70-es szint alá, ami a technikai elemzés szerint a túlvettség határának tekinthető.

A mostani szintekről bőven van tér korrekcióra a jelenlegi szintekről. A piacnak az év hátralévő részében még mindig figyelnie kell a politikai fejleményeket, különösen Olaszországban és Németországban a választásokra való tekintettel - mondta a hírügynökségnek Ken Odeluga, a City Index londoni elemzője, aki 370 pont körüli szintre várja év végére a jelenleg 395 ponton járó Euro Stoxx 600-as indexet.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!