Elon Musk a Twitter felvásárlása óta jelezte, hogy a közösségi média funkción túl befektetési, kereskedési lehetőséget is létre akar hozni, ami zseniális ötlet abból a szempontból, hogy adott a rengeteg felhasználó, akiknek szimpatikus lehet, hogy egy helyen van a két funkció, ráadásul bíznak Elon Muskban, netán befektetési ötleteket is várnak tőle.

A Twitter a CNBC-nek elmondta, hogy az eToro céggel lépett partnerségre, így ezen a platformon tudnak a felhasználók részvényekkel és egyéb befektetési eszközökkel kereskedni. Eddig is volt már olyan funkció, hogy egyes részvények vagy részvényindexek árfolyamát követhette az érdeklődő, most azonban indul a kereskedés is.

Az eToro egy 2007-ben Izraelben létrehozott online brókercég, ami a kereskedésen túlmenően azt is lehetővé teszi, hogy valaki mások kereskedési stratégiáját kövesse. Jelenleg 32 millió felhasználójuk van, és számukra az a vonzó a Twitterben, hogy sok felhasználójuk ott tanulja a befektetési alapismereteket vagy ott tájékozódik a piaci eseményekről, mivel magas színvonalú, naprakész elemzések jelennek meg folyamatosan.

Úgy tűnik, ezzel Elon Musk megkezdte a sok bírálatot kiváltó és sok reklámozó távozását eredményező kezdeti drasztikus lépésekről a stabil cégfejlesztésre való átállást, és ebben van bőven tapasztalata, hisz a Teslát vagy éppen a SpaceX űrcéget sem tudta volna másként naggyá tenni a világ jelenleg második leggazdagabb embere.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!