Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A részvénypiac forgalma 5,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Stefán Krisztián, a Raiffeisen Bank részvénykereskedője az MTI-nek elmondta, hogy a hét végére valamennyit visszahoztak a tőzsdék a korábbi napok eséseiből, a DAX például közel 3 százalékos pluszban zárt annak ellenére, hogy még tart a VW-botrány. A tengeren túl is emelkedőben vannak az indexek.

A BÉT-en a Mol "visszapattant" a 12 ezer forintos támaszról, míg az OTP árfolyamát a nemzetközi hangulat emelte, de az egyik ágazatról sem jött érdemi hír pénteken. A Mol 315 forinttal, 2,62 százalékkal 12 330 forintra erősödött, 2,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 53 forinttal, 1,00 százalékkal 5370 forintra nőtt, forgalmuk 2,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,58 százalékkal 386 forintra emelkedett, forgalma 109,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 16 forinttal, 0,36 százalékkal 4430 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!