Az erősödést a Mol és az OTP piacán látott jelentős vevői nyomás táplálta. A 25,7 milliárd forintos összforgalomból több mint 21 milliárddal részesedő papírok tekintélyes három százalék feletti drágulással átléptek egy határt. Az éves eredményt csekély mértékben befolyásoló ororszországi akvizíciót bejelentő Mol 20 ezer forint felett zárt, az OTP pedig 81 forinttal túlszárnyalta a hétezer forintos szintet. A Richter ehhez képest nagyon szerény teljesítményt nyújtott, árfolyama 0,2 százalékkal 47 ezer forint közelébe emelkedett. A Magyar Telekomot ugyanakkor nem találták vonzónak a befektetők, ennek 0,1 százalékos süllyedés 885 forintos záróár lett az eredménye. A kisebbik gyógyszercég piacán kiegyenlített küzdelem folyt, ez annyit tesz, hogy a negyedmilliárd forint értékben gazdát cserélő Egis-papírok 30 300 forinton végeztek, fillérre ugyanott, ahol hétfőn. Az OTP és a Mol mellett komoly érdeklődés mutatkozott a Graphisoft és a Novotrade papírjai iránt is, mindkét részvény bőven három százalékot meghaladó erősödéssel fejezte be a napot. A vesztesek között volt egyebek mellett az FHB, a jelzálogbank jegyzése 0,5 százalékkal került lejjebb. Ma egyébként megállt a kárpótlási jegyek száguldása: az utóbbi két kereskedési nap során több mint 30 százalékkal dráguló papírok kurzusa 56 millió forintos forgalomban 2,7 százalékkal csökkent.
QP | Quality Placement

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!