Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Jól indult az ünnepet követő csonka hét a BÉT-en, a BUX ugyanis 0,8 százalékkal emelkedett kedden, ami 24 165 pontos záró értéket jelentett. A vezető részvények közül a húzóerő egyértelműen az OTP részvénye volt, annak ellenére, hogy a nagyobb tőzsdéken nem szerepeltek valami fényesen a bankrészvények. Az OTP viszont egész napos emelkedéssel közel 2 százalékkal drágult, így az idei éves csúcsától 15 forintra 6360 forinton fejezte be a kereskedést, ami azonban új záró csúcsot jelentett az idén. A forgalom azonban nem volt túl nagy, alig haladta meg a 7 milliárd forintot.

A Mol az olaj árának az esése ellenére mintegy 1 százalékkal emelkedett, így 24 545 forinton született az utolsó kötés a részvényre. A közelgő osztalékfizetés előtt már óvatosabbak voltak a Magyar Telekom részvényével szemben is a befektetők. A papír csupán 0,2 százalékkal drágult, ami 609 forintot jelentett.

Tovább szenvednek viszont a gyógyszercégek. A Richter a szerdai közgyűlése előtt 01, százalékkal esett vissza, ez 37 815 forintos árat jelentett. ennél is rosszabbul szerepelt az Egis, ami több mint 1 százalékkal csökkent 19 600 forintra. A Pannergy a gödöllői fúrás csúszásának bejelentését követően 2,6 százalékot zuhant, és 886 forinton zárt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!