Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Európai Bizottság szerdán nyújtja be 2014-től 2020-ig tartó finanszírozási tervét, amelyben szerepelteti a minden pénzügyi tranzakcióra kivetendő adót is - írja a Die Welt német napilap online változata. Az EU adózási ügyekkel foglalkozó bizottságának vezetője, Algirdas Semeta szerint azonban ez csak az első lépés, továbbra is az adó globális bevezetését szorgalmazzák. Az adóbevételek a tervek szerint a tagállamoknak a közös költségvetésbe menő éves befizetéseit mérsékelnék.

Ezzel az Európai Bizottság ezzel főleg Németország és Franciaország törekvéseinek tesz eleget, de támogatják ebben Ausztria és Luxemburg, valamint az Európai Parlament is. Kemény ellenállás várható azonban Nagy-Britannia részéről, amely a Londont mint pénzügyi központot érő hátrányoktól tart. Eddig Algirdas Semetának is számos ellenérve volt, többek között az, hogy a megadóztatandó pénzügyi tranzakciók egyszerűen külföldre vándorolhatnak, ezért inkább a pénzügyi intzémények általános megadóztatását szorgalmazta. Most azonban változtatott álláspontján.

Az adót várhatóan a tranzakciók széles körére vezetnék be, de alacsony adókulccsal. A tőzsdei ügyletek értékének 0,01 és 0,05 százalék közötti részéről volt szó eddig. A Financial Times Deutschland szerint évente 10-20 milliárd eurós bevétellel lehet számolni ebből. Az EU költségvetésének függetlensége is növekedne az adóval. Az adó globális bevezetése ősszel lesz ismét napirenden, a G-20 államok egyelőre többször elvetették az erre vonatkozó német javaslatokat.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!