Új cég lép a pesti parkettre

Józsa Bernát, 2010. szeptember 23. csütörtök, 18:12
Fotó:

A HybridBox Médiainformatikai Nyrt. szeptember 23-án benyújtotta törzsrészvényeinek tőzsdei bevezetésére vonatkozó kérelmét - áll a Budapesti Értéktőzsde közleményében.

A társaság honlapja szerint termékük, a HybridBox platform egy integrált otthoni szórakoztatóközpont, amely az internet által kínál lehetőségeket egy televízió kezelési könnyedségével párosítja. Ezen felül a felhasználó adott esetben a dobozt normál számítógépként is használhatja.

A HybridBox Zrt-t idén augusztus harmadikán jegyezte be a Fővárosi Cégbíróság 10 millió forintos alaptőkével. A társaság augusztus kilencedikén szerezte meg a HomeSys Media Szolgáltató Kft. 100 százalékos üzletrészét. Aznap a HybridBox alapítója zárt körben 10 000 000 darab, egyenként 50 forint névértékű névre szóló törzsrészvény zártkörű kibocsátásáról határozott, amelyből Reisz Attila 8, míg Poczkodi Gábor 2 millió darabot vett át.

Ezzel a társaság tőkéje 510 000 000 forintra emelkedett. Másnap született döntés a nyilvános részvénytársasággá alakulásról, valamint az 10,2 millió törzsrészvény tőzsdei bevezetéséről a B kategóriába. A társaság honlapján található dokumentum értelmében a cég új részvény kibocsátását egyelőre nem tervezi. A kibocsátási tájékoztatót augusztus 19-én nyújtották be a PSZÁF-hoz jóváhagyásra.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK