A mai kereskedés viszont ebben a tekintetben nem siet a befektetők segítségére. Csak egyetlen fontos makroadat érkezik ma, mégpedig a tengerentúlról, ahol a délután során közzétételre kerül a használtlakás értékesítések februári alakulása.

Felengedett a kissé hűvös befektetői hangulat az európai tőzsdéken, aminek köszönhetően több vezető európai részvényindex (köztük a német, francia és brit) is mérsékelt emelkedést mutat, több periféria-ország benchmarkja viszont még mindig a negatív tartományban mozog.

Az egyes ágazatok többsége is emelkedésbe kezdett, a legjobban jelenleg a vegyipar teljesít, míg a lemaradók között defenzív szektorokat, mint például az élelmiszeripar és az egészségügy, találunk.

A javuló nemzetközi befektetői hangulat közepette az európai nagybankok többnyire jól teljesítenek: a Commerzbank 1,4, a BNP Paribas 1, a Deutsche Bank 0,7 százalékos pluszt produkált eddig.

A sportszergyártó óriás, az Adidas 1,6 százalékos esett, miután a Morgan Stanley alulsúlyozásra módosította a részvényekre vonatkozó ajánlását, mivel úgy látja, hogy a társaságnak az árrés növelése érdekében hozott intézkedései középtávon eredménytelennek bizonyulhatnak.

Jelentős nyomás alá került a Metro részvényárfolyama, mely eddig 4,4 százalékos csökkenést szenvedett el. A társaság tegnap tette közzé gyorsjelentését, melyben az európai gazdasági növekedés lassulása miatt csökkenő működési eredményről számolt be a vállalat, és az idei évre is a bevételek és a nyereség stagnálását jelezte előre.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!