Új részvényt hoz a Mikulás a BÉT-re

Az Optisoft Nyrt. igazgatótanácsának tájékoztatása szerint elhárult az utolsó akadály is a tőzsdei bevezetés elől, melynek új kitűzött dátuma december 6. lett. Mint ismeretes, a halasztás oka egyetlen elütés volt a Cégbíróságnál nyilvántartott adatokban.
NAPI, 2011. december 5. hétfő, 09:44
Fotó: Napi.hu

December 6-tól foroghatnak az Optisoft Nyrt. részvényei a Budapesti Értéktőzsde B-kategóriájában, miután rekordgyorsasággal átvezette a szükséges korrekciókat az illetékes Cégbíróság. Noha az IT-cég minden szükséges engedélyt és hozzájárulást megszerzett a bevezetéshez, az utolsó pillanatban egy elütés megtorpanásra késztette őket. A mostani bevezetéshez szükséges technikai előkészületek közben a KELER-nél észrevették, hogy a hatályos cégbírósági iratokban tízszer nagyobb szám volt feltüntetve a részvények darabszámára vonatkozóan - áll a cég közleményében.

Kérvényünk nyomán haladéktalanul javította a Cégbíróság az adatainkat, erről 48 órán belül meg is kaptuk a hivatalos tájékoztatást, valójában semmi okunk sem lehet panaszra, ezúton is köszönjük a befektetők megértését - nyilatkozta Semerédy Péter az Optisoft igazgatótanácsának elnöke.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK