A jelek szerint a Fed különböző lazítási programjai mellett a részvénypiac másik fontos hajtóereje is kezd kifulladni az Egyesült Államokban, ez pedig a vállalati sajátrészvény-vásárlások. Az amerikai elemzőcég, a TrimTabs adatai szerint augusztusban három és fél éve nem látott mélységbe, 21,5 milliárd dollárra esett vissza az S&P 500-as index cégei körében az ilyen célra elköltött pénz nagysága.

Szeptemberben innen ugyan egy erősebb megugrást volt tapasztalható, 59,9 milliárd dollárra, azonban ennek kétharmadát a Microsoft által bejelentett sajátrészvény-vásárlás tette ki. A szeptemberben bejelentett összesen 39 darab saját részvény vásárlási akció 2011 januárja óta a legalacsonyabb érték.

A folyamatok arra utalnak, hogy az amúgy rekordösszegben zajló vállalati kötvénykibocsátásokból befolyó pénzt a cégek egyre inkább adósságaik refinanszírozására, semmint saját részvényeikre költik - mondta Winston Chua, a TrimTabs elemzője a zerohedge.com tudósítása szerint. Ez azt jelentheti, hogy a cégvezetők egyrészt a mostani szinteken egyre drágábbnak találják a részvényeket, másrészt borúsabban látják saját cégük kilátásait.

A sajátrészvény-vásárlások valószínűleg nem pörögtek fel az elmúlt hetekben sem, hiszen most indult a gyorsjelentési szezon. Egy cég a jelentését megelőző háromhetes időszakban nem vásárolhat saját részvényeiből. A Goldman Sachs becslései szerint idén összességében akár csökkenhet is a sajátrészvény-vásárlások értéke a tavaly rekordévhez képest, holott az év elején még sok szakértő további növekedést várt. A befektetési bank számításai szerint a harmadik negyedévben a második negyedévesnél 15 százalékkal lesz kevesebb részvényvásárlás. Év eleje óta az S&P 500-as index cégei eddig összesen 335 milliárd dollárnyi vásárlást jelentettek eddig be, tavaly ilyenkor már 454 milliárd dollárnál tartottunk - hívta fel a figyelmet David Kostin, a Goldman vezető piaci stratégája.

A TrimTabs elemzői azonban nem csak a vállalati sajátrészvény-vásárlásokban látnak nagy visszaesést, de a vállalati bennfentesek által megvásárolt részvények értékében is. Bár az előbb említett okokból az október eleje amúgy nem egy nagyon aktív időszak ebből a szempontból, de azért az első három hétben bejelentett 110 millió dollrányi bennfentes vétel így is kiugróan alacsonynak számít, a legalacsonyabb 2011-ig visszamenőleg. Az elmúlt években a bennfentes vételek értéke október első két hetében rendre 390, 360, 540 és 260 millió dollár voltak.

David Santchi, a TrimTabs elemzője a számokkal kapcsolatban úgy nyilatkozott, egy dolog biztosan látszik belőlük. Nevezetesen az, hogy a leginkább jól informált piaci szereplők a mostani árfolyamok mellett nem érzik szükségét annak, hogy részvényeket vásároljanak.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!