Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Chrstine Lagarde az Európai Központi Bank (ECB) elnöke elnézést kért a bank kormányzótanácsának többi tagjától amiatt a komoly baklövés miatt, amelyet az új monetáris politika ismertetésekor elkövetett, s amellyel komoly eladási hullámot indított el a kötvénypiacokon, amely majdnem teljesen bedöntötte az olasz állampapírok árfolyamát. Pénteken a többi taggal folytatott telefonos megbeszélésen azt mondta, sajnálja megjegyzését, amellyel egy évtizede nem látott esést okozott az olasz kötvénypiacon - írja a Financial Times.

Óriási baki

Emlékezetes, hogy az ECB csütörtökön jelentette be egy csomó intézkedést az olajáresés és a koronavírus járvány okozta problémák ellensúlyozására. Azonban egy elszólásában azt is hozzátette, hogy a banknak nem feladata az állampapírpiacokon mutatkozó hozamkülönbségek bezárása. Ezzel utalt a német és az olasz államkötvények hozama közötti különbségre, amely az egyik legfontosabb kockázati mérőszám az olasz gazdaság kilátásaira vonatkozóan.

A megjegyzés felkorbácsolta a félelmeket, amely szerint az ECB esetleg visszavonul az utolsó menedék, a végső hitelező szerepéből Olaszország esetében. Mindezt akkor, amikor az olasz gazdaság már amúgy is igen nehéz helyzetbe került a rohamosan terjedő koronavírus járvány miatt. Mint ismert, Európában eddig Olaszországot érintette legsúlyosabban a koronavírus-járvány, hétfő reggeli adatok szerint összesen 24 747 esetet regisztráltak, ebből 1809 végződött a beteg halálával. A közgazdászok előrejelzése szerint az olasz gazdaság mély recesszióba süllyed, miközben a kormány 25 milliárd eurónyi extra kiadásról döntött eddig, ami jelentősen növelheti az ország eladósodottságát.

A lényeg, hogy korrigálta

A csütörtöki tájékoztatón egyébként Lagarde visszautasította azokat a feltételezéseket, amelyek szerint túl szeretné szárnyalni elődjét, Mario Draghit. Azt mondta, nem szeretne "a kettes számú minden lehetséges" lenni. Ezzel utalt Mario Draghi szavaira, amelyet az európai adósságválság mélypontján egy sajtótájékoztatón mondott, s amivel sikerült elhitetnie a piaci szereplőkkel, hogy az ECB eszközvásárlásaival megtámasztja az agyonvert európai államkötvények árfolyamát. Akkoriban ez komoly pozitív fordulatot hozott a válság folyamatában.

A lap szerint Lagarde bocsánatkérését kedvezően fogadták az ECB kormányzótanácsának tagjai. Az egyik neve elhallgatását kérő tag úgy nyilatkozott, hogy az elszólás ugyan hiba volt, de az elnök rögtön korrigálta magát és bocsánatot kért. Ha annyiban hagyta volna, az komoly következményekkel járhatott volna.

Lagarde egyébként gyorsan visszakozott kijelentésétől, a tájékoztató követő televíziós interjúban már azt mondta, elkötelezett az irányban, hogy minden erővel megakadályozzák az eurózóna széttöredezését ebben a nehéz pillanatban.

Jött a további nyugtatás is

Az ECB vezető közgazdásza, Philip Lane is igyekezett megnyugtatni a befektetőket, hogy a bank nem hagyja magára Olaszországot a bajban. Blogbejegyzésében arról írt, hogy az ECB kész többet is tenni, hogy meggátolja egy adósságválság kialakulását.

A kormányzótanács egy másik tagja úgy kommentálta Lagarde elszólását, hogy szerinte egyszerűen csak egy pillanatnyi koncentrációzavar volt. Ez volt Lagarde első fellépése egy monetáris politikai döntést követően egy nagyon komoly helyzetben. Azt hiszem, a gondolatai egy kicsit máshol jártak - tette hozzá.

Igaza volt!

Lagarde szavai nem okoztak volna ekkora felfordulást a piacokon, ha az általa sugallt nézőpontnak nem lennének lelkes hívei, elsősorban Németországban. A Frankfurter Allgemeine Zeitungban vasárnap egy írás jelent meg, jórészt nyugalmazott német tisztségviselők csoportjától, amelyben azt fejtegetik, hogy Lagarde helyesen szólt, nem az eurózóna feladata a hozamkülönbségek lefaragása. A csoport, amelynek a volt bajor miniszterelnök Edmund Stoiber, a volt pénzügyminiszter, Peer Steinbrück és a volt gazdasági miniszter Wolfgang Clement is tagja azt szorgalmazták, hogy az ECB a járvány lecsengése után kezdje meg végre a kamatok emelését.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!