A Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetségéhez (TEBÉSZ) eljutott több mint 30 oldalas, bonyolult jogügyletet tartalmazó közjegyzői okirat alapján a bányaprojekt központi elemének számító rudabányai meddőhányó egy részét magánszemély tulajdonosai látszólag offshore cégek tartozásainak fedezeteként zálogjoggal és elidegenítési tilalommal terhelték meg.

További érdekessége az iratnak, hogy ugyanezen, összesen 600 millió forintos tartozás után egy Genesis leánycég, a Pólus Szikla Kft. is kézfizető kezességet vállalt 2022. június 30-ig. A közjegyzői irat alig egy hónappal a 2010. áprilisi Genesis tőkeemelés után készült. Dióslaki Gábor, a szervezet elnöke állítja, az okirat hitelességéről személyesen is meggyőzödött.

A közjegyzői okiratban adósként, vagy kézfizető kezesként több olyan cég és magánszemély is szerepel, akik a 2010. április 19-i bányaprojektet apportáló közgyűlésen jelentek meg a Genesis Befektetési Nyrt. körül. (A társaság keddi bejelentése szerint az igazgatóság új nevet választott, a továbbiakban Genesis Mining Érc- és Ásványfeldolgozó
Befektetési Nyrt-ként folytatnák pályafutásukat.)

Az iratban egy korábbi üzletelésből keletkezett, ám most átkonvertált összesen 600 millió forintos tartozás miatt adósként szerepel az apportált, ám azóta (még decemberben) állítólag eladott Pólus Kincs Zrt., valamint két új Genesis tulajdonos, az apportokat bevivő Calypso Mining Advisors CC és a Logical Mining CC nevű dél-afrikai offshore cégek.

A mindeddig ismeretlen tulajdonosi hátterű, dél-afrikai bejegyzésű cégeket egyébként a PSZÁF-nak nem sikerült elérnie, amikor a tőkeemelés kapcsán törvénysértő befolyásszerzés miatt indított ellenük eljárást, majd fejenként 20 millió forintra bírságolta őket.

A tartozás készfizető kezeseként a közjegyzői okirat a szintén apportált Pólus Szikla Kft-t, továbbá a bányaprojekt hajdani megálmodóit, Varga Istvánt, a Genesis jelenlegi igazgatósági alelnökét, Dr. Varga Imrét, a bányaüzlet ötletgazdáját, és Pólus Pétert, hajdani üzlettársukat, a pólus cégek vélhető névadóját említi.

A kötelezettségvállalást tartalmazó közokirat szerint e három magánszemély kizárólagos tulajdonában van, és immár jelzáloggal terhelt a Genesis bányaprojektének alapját képező rudabányai meddőhányó egy része - áll közleményben.

A TEBÉSZ szerint a Pólus Kincs Zrt. és a Pólus Szikla Kft. részéről tavaly tavasszal történt adósság és kézfizető kezességvállalás közzétételének elmaradása sérti a tőkepiaci törvény előírásait, mivel a 600 milliós összeg a Pólus Kincs alaptőkéjének közel fele, míg a Pólus Szikla jegyzett tőkéjének 6 és félszeresét is meghaladja, saját tőkéje ráadásul még ennél is kisebb, csupán 66 millió forint.

A TEBÉSZ szerint külön figyelmet érdemel, hogy a projekt alapját adó meddőhányóra vonatkozó tulajdonosi adatok egyre zavarosabbak. A tavalyi tőkeemelésre készült "Befektetési Ajánlat" szerint a 2010. utolsó napjaiban eladott Pólus Kincs Zrt. rendelkezett a meddőhányóval, ám a közjegyzői iratból most az derül ki, hogy ez nem volt pontos megfogalmazás. Annak egy része ugyanis titokban valahogy ott maradt a projekt megálmodóinál - fogalmaz a szervezet közleménye. Ám a TEBÉSZ úgy véli, a zálogjog és a terhelési tilalom miatt korlátozottá válhat az ingatlan hasznosíthatósága is.

A TEBÉSZ információi szerint valószínűleg további jelentős problémát idézhet elő a bányaprojekt tényleges megvalósítása szempontjából, hogy a három adós már a tavaly nyáron esedékes első 512 500 forintos részletet sem fizette meg a közjegyzői iratban vállalat 2010. június 30-i határidőig. Ezért bármikor megtörténhet a bányaprojekt főszereplőjének kikiáltott meddőhányó egy részének idegen tulajdonoshoz kerülése is.

A szervezet szerint további befektetői izgalomra adhat okot, hogy meddőhányó tulajdoni lapja szerint az ingatlanokat tartalmazó részek annak a felszámolás alatti Hasit-Hungária Kft-nek a birtokában vannak, amivel saját bevallása szerint éppen pereskedik a Genesis. A TEBÉSZ a közleményben rámutat, hogy a rudabányai volt vasércbányát, a projekt korábbi központi elemét a tavalyi befektetési ajánlatban kész tényként beharangozott MFB hitel elmaradása miatt nem tudta megszerezni a cég.

A TEBÉSZ szerint a Genesis bányaprojektje körül kialakult csalásgyanús úgy felderítésének egyik kulcskérdése lehet, hogy a három magánszemély miért volt hajlandó elzálogosítani állítólag értékes ipari ingatlanát olyan külföldi cégek tartozásainak fedezeteként, amelyekhez látszólag semmilyen tulajdonosi kötődésünk sincsen.

A TEBÉSZ a közjegyzői okirat másolatát - közérdekű bejelentésként - eljuttatta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének, illetve átadja a csalás gyanújával már nyomozást folytató rendőrségnek. A közokirat kapcsán ugyanis újabb megválaszolandó kérdések merülnek fel, illetve a hatóságok jogosítványait felhasználva talán fényt deríthetnek a dél-afrikai bejegyzésű offshore cégek tényleges irányítóira, illetve tulajdonosaira.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!