Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A börze átlagon felüli, közel negyvenmilliárdos forgalmának háromnegyedét az 1,4 százalékkal 27 800 forintra süllyedő Mol-részvények adták, miután az OMV és a hazai olajtársaság közötti nyilatkozatharc szerdán sem csitult. Mosonyi György vezérigazgató szerint az osztrák cég felvásárlási kísérlete megbukott, amire OMV-s kollégája azzal kontrázott, hogy nekik nem sürgős az ügy, és később - amennyiben elhárulnak az akadályok a Mol megvétele elől - felülvizsgálhatják a jelenlegi, nem hivatalos, részvényenkénti 32 ezer forintos ajánlatot. A felvásárlási sztori ugyanakkor legfeljebb csak igen távoli ígéret lehet, tekintettel a lex Molra és a cég által ellenőrzött részvénypakett tetemes nagyságára. A vesztesek közé iratkozott fel az 1,0 százalékkal 947 forintra süllyedő Telekom is, miközben a napközben 9479 forinton tetőző OTP 1,3 százalékkal 9439 forintra drágult, a 38 800 forint közelébe emelkedő Richter pedig 0,8 százalékos többlettel 38 595 forinton zárt. Utóbbi szektortársa, az Egis szintén erősödött, igaz, csak 0,2 százalékkal 22 940 forintra, míg az FHB a nagyobbik bankpapírral ellentétesen mozdulva 1,1 százalékkal 2062 forintra esett. Az érdemi likviditású papírok között a Pannonplast és a Rába lendülete volt a legnagyobb, előbbi 4,1 százalékkal 7700, utóbbi 2,8 százalékkal 2075 forintra drágult, bár a múlt héten komoly veszteségeket elszenvedett gépipari részvény napközben 6 százalékot közelítő pluszban is megfordult.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!