A Standard & Poor's indoklásában rámutatott, hogy egy vagy több fokozattal is ronthatja a három hónap múlva esedékes felülvizsgálat során a német autóipari vállalat besorolását, mivel jelentős összegű bírságok és költségek várnak a cégre a botrány miatt.

Az S&P arra figyelmeztetett, hogy az ügy nagyobb problémát okozhat a szektornak, ha más autógyártók is hasonló módszerekhez folyamodtak. A másik következmény az lehet, hogy a dízelmotorokkal szemben szigorúbb követelményeket és előírásokat szabnak meg.

A Fitch már szerdán bejelentette, hogy leminősítést valószínűsítő negatív kilátás alá helyezte a wolfsburgi vállalatot, amely jó hírét kockáztatja azzal, hogy megsértette az emissziós tesztekre vonatkozó amerikai szabályokat.

A nemzetközi hitelminősítő szerint több milliárd euróra rúghat majd a bírságok, visszahívások és különböző jogi eljárások összköltsége. Ennek kifizetése ugyan nem okoz majd gondot a Volkswagennek, ám a márka hírnevére mért csapás jóval nagyobb probléma lesz - véli a Fitch, amely szerint ez a válság jól tükrözi, hogy szektortársaival összehasonlítva elég gyenge a vállalati irányítás a Volkswagennél.

A világon végigsöprő botrány miatt szerdán lemondott posztjáról a Volkswagen vezérigazgatója, Martin Winterkorn. Utódját valószínűleg pénteken nevezik meg. Sajtótalálgatások szerint a legnagyobb esélyes Matthias Müller, a Porsche AG vezérigazgatója.

Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) pénteken azzal vádolta meg a legnagyobb európai autógyártó vállalatot, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű járműbe, amelynek segítségével kijátszhatók a károsanyag-kibocsátásra vonatkozó amerikai előírások. Ezek a típusok közúton a megengedettet akár 40-szer meghaladó mértékben bocsátanak ki nitrogén oxidokat.

A Volkswagen elismerte a csalást, és jelezte, hogy világszerte mintegy 11 millió, EA 189 típusú motorral üzemelő autóját érintheti az ügy. A konkrét modellek listáját - az ígéretek szerint - pénteken teszi közzé a német autóipar zászlóshajója.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!