Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A piaci helyzet nem sokat változott a Rába esetében, a főbb piacokon mindenhol a stagnálás a jellemző - mondta Pintér István, a Rába elnök-vezérigazgatója a cég gyorsjelentését követő sajtótájékoztatón. Amerikában ugyanakkor pont a mezőgazdasági szegmens az ami talán picit felfutóban van, amiben a Rába erős, így a jövőben is húzó erőt jelenthet a cég bevételei szempontjából. Az orosz busz piac is megmozdult, a 40 százalékos növekedés ellenére azonban még messze van a válság előtti szinttől. Ennek ellenére sikerült a Rábának közel 18 százalékkal növelni a bevételét kilenc hónap alatt. Márpedig ahogyan korábban is elhangzott 5 százalék feletti növekedésből sok mindent ki lehet gazdálkodni - mondta Pintér hozzátéve: ezt most sikerült felülmúlni, ráadásul a jövedelmezőségi sor jól mutatja, hogy az árbevétel növelése helyett elsősorban a nyereségességre kell koncentrálni. A Rába üzemi eredménye ugyanis 560 millió forint volt, szemben az egy évvel korábi 70 milliós mínusszal, és nettó soorn is sikerült az 1,2 milliárd forintos mínuszt 178 milliós pluszra fordítani.

Az új igazgatóság átekintette a cég stratégiáját amit a futómű és alkatrész üzletág esetében változtatás nélkül jóváhagytak, egyedül a jármű üzletág esetében kérték, hogy kiegészíthető e új elemekkel ez az ágazat. A futómű üzletágban így organikus növekedést szeretnének a stratégiai piacokon speciális vevői igényekre kifejlesztett termékekkel, elsősorban a nyereségre koncentrálva. Az üzletágban az eddig bejelentett megszerzett üzletek mellett még egy várható az idén is - mondta el Pintér.

A 10 százalék feletti árbevétel növekedés így meglesz az idén, és teljesíthető lesz a kétszámjegyű EBITDA növekedés is. Jelentős ingatlanértékesítési bevétel nem várható viszont az idén - mondta Pintér István. A konzervatív előrejelzés kapcsán Pintér azt mondta inkább kevesebbet ígérnek, hogy azt biztosan betarthassák, de ez nem feltétlenül jelenti, hogy viszaesés jön a negyedik negyedévben. Sőt a világgazdaság lassulása ellenére 2013-ban sem várnak csökkenést. Nem cél viszont, hogy a megtermelt nyereséget osztalékra fordítsák, és ezt nem is tervezi felülvizsgálni az igazgatóság. Ebben akkor lehet változás, ha sikerülne eladni a cég tulajdonában lévő óriási ingatlan vagyont.

 

 

 

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!