A londoni FTSE-100 0,5 százalékkal 6020 pontra esett, míg a párizsi CAC-40 0,1 százalékkal 4095 pontra, a frankfurti DAX pedig 0,3 százalékkal 7340 pontra erősödött. A Stoxx Europe 600 indexe 0,8 százalékot esett.

A európai részvényindexek közül a spanyol volt az egyik legnagyobb vesztes: az IBEX 35 közel 2 százalékot gyengült a csütörtöki kereskedésben. A Banco Santander SA és a BBVA SA közel 4 illetve 3 százalékot esett.


A periféria indexei közül a portugál PSI20 szintén 2 százalékos mínusszal zárt. Itt a Banco Espirito Santo SA 5,3 százalékos zuhanással, míg a Banco Comercial Portugues SA 3,3 százalékos eséssel járult hozzá a veszteséghez.


Az esést szakemberek annak tulajdonították, hogy a portugál tízéves állampapírok hozama 7 százalék fölé emelkedett, az emiatt kialakult nyomást csak az ECB közbelépése enyhítette.


A nem igazán jó piaci hangulatra még egy lapáttal rátett a Credit Suisse eredménye is, amely a várakozásoktól elmaradt, így részvény-árfolyama 6,2 százalékkal esett.


A bankszektorban a HSBC Holdings Plc sem szerepelt igazán jól, a pénzintézet 1,1 százalékos eséssel járult hozzá az FTSE-100 index gyengüléséhez.


A párizsi mutatóban is lehúzó erő volt a bankszektor: a Société Générale 3, a BNP Paribas 2 százalékot esett.


A vesztesek között volt még a Renault SA is, amelynek papírjai 3,1 százalékkal olcsóbbodtak a csütörtöki kereskedésben.


Kiemelkedő növekedést ért el viszont az Alcatel-Lucent, amelynek árfolyama az erős negyedik negyedéves jelentésének köszönhetően 16 százalékkal ugrott meg.


A Deutsche Börse AG 3,3 százalékot emelkedett arra a hírre, hogy az NYSE Euronexttel fúzióról tárgyal.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!