A keddi forint erősödés szerdára el is olvadt miután erősödtek a félelmek azzal kapcsolatban, hogy mi lesz az amerikai adóssággal. Ez meg is látszott a svájci frank árfolyamána, amely 0,8 százalékkal erősödött, így délután a keresztárfolyam 1,153 közelében forgott. A forint e mellett vesztett erejéből az euróval szemben. Igaz csupán 0,2 százalékot, aminek köszönhetőenpicivel 269 forint alatt maradt az árfolyam. A svájci frankkal szemben azonban így összességében több mint 1 százalékkal gyengül a forint, ez 232,70 forintos árfolyamot jelentett. Ezzel gyakorlatilag az előző napi erősödését nullázta le a forint árfolyama. A dollárral szemben 0,9 százalékot veszített az erejéből a magyar fizetőeszköz, ami 186,30 forintos árfolyamot jelentett.

A dollár az euróval szemben is izmosodott, a nap elején még 1,453-ig menetelő keresztárfolyam délután már 1,442 környékén forgott.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!