Bár a globális recesszióval kapcsolatos félelmek visszafogták az olajárak emelkedését az elmúlt időszakban, újra a 100 dolláros szint közelébe emelkedett a Brent nyersolaj határidős jegyzése. Pénteken 3,99 dollárt drágulva 98,57 dollár/hordó fölött állapodott meg az árfolyam, ami 2,9 százalékos heti nyereséget jelent. Az amerikai West Texas Intermediate (WTI) nyersolaj határidős jegyzése 2,96 dollárral, azaz 5 százalékkal 92,61 dolláron állt, ami 4,7 százalékos heti nyereséget jelent.

Kína kitart a szigorú karantén-intézkedésekre építő járvány kezelés mellett, miután csütörtökön az esetek száma augusztus óta a legmagasabbra emelkedett, de egy korábbi kínai járványügyi tisztviselő szerint hamarosan jelentős változásokra kerül sor az ország Covid-19 politikájában. Vélhetően enyhébb korlátozások mellett nem állítanak le egész városokat néhány fertőzött miatt, vagyis nem állítják le az ipari termelést, nem bénítják meg a fogyasztást, mint eddig tették. Mivel Kína válságba lökte a gazdaságát a korlátozásokkal, az ország olajkereslete is visszaesett, de ha lazábbak lesznek a szabályok, akkor még erősebb kereslet lehet a piacokon.

A kínai tőzsdéket a héten a szigorú zárlatok megszüntetéséről szóló pletykák erősítették, annak ellenére, hogy hivatalosan nem jelentettek be semmilyen változást. Sőt, jelenleg is több ipari központ áll karantén alatt országszerte.

A Fed gyengítette az olajárakat

Az amerikai kamatemelések mértékével kapcsolatos jelzések azonban az olajárak emelkedése visszaesett. Az amerikai munkaügyi minisztérium pénteki nem mezőgazdasági foglalkoztatottakról szóló jelentése szerint a munkanélküliségi ráta a múlt hónapban 3,7 százalékra emelkedett a szeptemberi 3,5%-ról, ami a munkaerő-piaci feltételek némi lazulására utal, ami fedezetet adhat a Fed-nek arra, hogy kisebb kamatemelések felé mozduljon el.

Thomas Barkin, a Richmond Federal Reserve elnöke pénteken kijelentette, hogy kész megfontoltabban eljárni a jövőbeni amerikai kamatemelések ütemének mérlegelésében, de azt mondta, hogy a kamatok tovább emelkedhetnek, és a korábban vártnál magasabb végpontig – idézte fel a Reuters.

Míg a keresleti aggodalmak a piacot terhelték, a kínálat várhatóan szűkös marad az orosz olajjal szemben tervezett európai embargó és az amerikai nyersolajkészletek csökkenése miatt. Az EU-ban december 5-től lép életbe az orosz tengeri olajszállítmányokra vonatkozó tilalom, Magyarország viszont a vezetékes olajszállítással mentesül a szankciók hatása alól.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!