Ben Bernanke beszéde után - amelyben újabb gazdaságélénkítő csomag szükségességéről beszélt a Fed elnöke - sokat erősödött a dollár, ami a feltörekvő piaci devizák esését hozta délelőtt, tájékoztatott az ING Bank devizaüzletágának vezetője Kolba Miklós. Reggel az euró/forint kurzus 269-ig szaladt, azonban délután már majdnem 277 forintot is kellett fizetni egy egység uniós fizetőeszközért, délután négy körül 275,50 forintot ért egy euró. Ennek hátterében az állt, hogy az argentin deviza jelentősen gyengült a dollárhoz képest, és magával rántotta a feltörekvő országok devizáit: a forint mellett jelentősen gyengült a lengyel zloty, a cseh korona, a török líra és a dél-afrikai rand. Ami a forint további sorsát illeti, londoni bankházak látni vélik az MNB-t vásárlóként megjelenni a kedden kialakult szinteken, mondta el Kolba Miklós. Kolba Miklós hozzátette: délután négy tájban a dollár egysége 208,40, a svájci franké 180,70 forinton állt, egy euró pedig 1,3194 dollárt ért. A forgalom közepesen erős volt a hétfői szerény teljesítmény után. A szakember szerint a piac szempontjából rosszkor jön a hosszú hétvégével együtt járó plusz két szünnap: az esetleges október 23-ai utcai zavargásoknak ugyan nincs jelentős hosszú távú hatásuk, ám a jelenlegi helyzetben a piac minden várható negatív eseményt túlreagál, ami szintén gyengíti a forintot. Nem segítenek a hazai devizának azok a továbbra is napirenden lévő, vélhetően a forintgyengülésben érdekelt befektetői körök által táplált aggodalmak sem, amelyek azt találgatják, hogy vajon Magyarország lesz-e a következő Izland.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!