A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 0,16 százalékos csökkenéssel, 32 902,62 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 13 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott a pénteki záráshoz képest - írja az MTI.

A BUX 0,16 százalékos csökkenésével kicsit alulteljesítő volt, a londoni index például 0,6 százalékkal emelkedett és a német is 0,4 százalék körüli pluszban volt a BÉT zárásakor - mondta Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az M1-en.

A BUX is plusz 0,4 százalékon állt reggel, de elveszett a lendület, jöttek az eladók, és újra 33 ezer pont alá került.

A nap nyertese az OTP volt 0,9 százalékos emelkedésével. A Richter a nap elején még 7000 forint felett volt, a nap végére azonban ára ez alá csökkent. A Mol is pluszban kezdett reggel, de végül több mint 1 százalékkal esett - ismertette az üzletkötő.

A Mol 230 forinttal, 1,06 százalékkal 21 420 forintra gyengült, 3,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények 73 forinttal, 0,90 százalékkal 8160 forintra erősödtek, forgalmuk 2,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,21 százalékkal 482 forintra nőtt, forgalma 470,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 42 forinttal, 0,60 százalékkal 6920 forintra esett, forgalmuk 1,8 milliárd forintot ért el.

Emelkedéssel zártak a nyugat-európai piacok

A londoni FTSE100 index 0,62 százalékos, a frankfurti DAX-30 0,56 százalékos emelkedéssel, a párizsi CAC-40 mutató 0,74 százalékos plusszal fejezte be a napot - írja az MTI.

Az európai tőzsdezáráskor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 24 cent csökkenéssel, 51,28 dolláron állt.

Ugyanekkor a New York-i tőzsdén a 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 0,12 százalék pluszban, a részvények szélesebb körét felölelő S&P500 index pedig 0,01 százalék mínuszban volt, a technológiai papírok Nasdaq Composite mutatója 0,01 százalék emelkedést jelzett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!