Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Adózás után mindössze 10,88 milliárd forintnyi eredményt ért el az OTP csoport az idei harmadik negyedévben - derül ki a bank ma hajnalban közzétett gyorsjelentéséből. Ez jelentősen elmarad a piaci várakozásokban szereplő 38,6 milliárd forintos eredménytől. A meglepetést az ukrán leánybankkal kapcsolatos mintegy 37,2 milliárd forintos goodwill leírás okozhatta, ebből 30,8 milliárd forint a csoport eredményének terhére lett elszámolva a jelentés szerint.

Az adózás előtti eredmény már meghaladja a várakozásokban szereplő 48,4 milliárd forintot, a július-szeptemberi időszakban 54,2 milliárd forint lett. Idén eddig összesen 72,6 milliárd forintnyi korrekciós tétel csökkentette az OTP eredményét az említett ukrán leírással együtt, az első negyedévben 28,9 milliárd forintnyi pénzintézeti különadó, a második negyedévben 13,2 milliárd forintnyi, a tranzakciós illeték elmaradását pótló egyszeri befizetés terhelte a bankot.

Ezzel a csoport szeptember végéig 62,7 milliárd forintos adózás után eredményt termelt, ami jelentősen elmarad a tavalyi első kilenc hónap 96,4 milliárd forintjától, a korrekciós tételek nélkül számolt és az adózás után eredmény azonban egyaránt szép, 9, illetve 12 százalékos növekedést mutat. A nettó kamatmarzs 6,53 százalékosra növekedett a második negyedéves 6,34 százalékról.

A külföldi leánybankok részesedése csökkent az eredményen belül, a harmadik negyedév 10,8 milliárd forintjával eddig 42 milliárd forinttal hizlalták a csoport profitját, ez 21 százalékkal kevesebb a tavalyi év azonos időszakában elértnél. Tovább csökkent az orosz leánybank nyereségessége, s a bolgár DSK Banké is alacsonyabb lett, elsősorban a növekvő kockázati költségek miatt, ezt a javuló ukrán,szlovák,román és montenegrói nyereségesség csak részben tudta ellensúlyozni - áll a jelentésben. A csoport konszolidált hitelállománya negyedéves szinten mindössze egy százalékkal bővült, éves szinten nincs változás.

Konszolidált szinten a 90 napon túli késedelmes hitelek aránya 2008 óta először mutatott csökkenést, 20,8 százalékról 20,6 százalékra zsugorodott. A leánybankok közül az orosz portfóliója romlott a legnagyobb mértékben. A nem teljesítő hitelek fedezettsége 2 százalékkal javult, s 80,6 százalékosra emelkedett.

A magyarországi OTP Core korrigált adózott eredménye 18 százalékkal nőtt éves szinten, elsősorban a kockázati költségek 44 százalékos visszaesésének köszönhetően, a működési eredmény ugyanis 10 százalékos csökkenést mutatott. A harmadik negyedévi 27,8 milliárd forintos adózott eredmény negyedéves szinten 27 százalékos visszaesést jelent. A csökkenésben kiemelt szerepe volt az effektív adó közel háromszoros növekedésének, mely döntően a leánybanki befektetések átertékelése által okozott adópajzs hatását tükrözi - áll a jelentésben. A működési eredmény 3 százalékkal csökkent. A nettó kamateredmény ugyan javult, a díj és jutalékbevételek stagnáltak, azonban az egyébb nem kamatjellegű bevételek a kisebb állampapír árfolyameredmények és devizaárfolyam eredmények miatt összességében csökkenést eredményeztek.

A beszámolóban a negyedéves zárást követő eseményekről szóló összesítésben szerint az Országgyűlés által a havi kétszeri ingyenes készpénzfelvételről elfogadott jogszabály kapcsán az OTP Core esetében 2014-ben 10 milliárd forint körüli nettó bevételkiesés várható.

 

IFRS szerinti számviteli eredmény (Mrd Ft)

I. n.évII. n.évIII. n.évIV. n.év
200941,842,245,920,4
201042,427,430,917,4
201137,237,335,2-25,8
201212,841,142,526,4
201341,240,610,9
Forrás: Napi.hu, OTP Bank

Korrigált konszolidált eredmény (Mrd Ft)
I. n.évII. n.évIII. n.évIV. n.év
200941,842,245,920,5
201042,442,345,4-14,6
201144,144,642,530,2
201243,837,043,026,3
201340,852,342,2
Forrás: Napi.hu, OTP Bank

Kockázati költségek (Mrd Ft)
I. n.évII. n.évIII. n.évIV. n.év
200945,455,566,679,8
201055,183,252,763,6
201157,150,059,367,5
201258,864,160,664,1
201355,159,866
Forrás: Napi.hu, OTP Bank

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

CityIndex

Kereskedjen bárhol, bármivel a CityIndex segítségével. Indexek, devizák, európai, amerikai és ázsiai részvények, árutőzsdei termékek egy helyen.