Ungár ezzel névleg kiszáll édesanyja Schmidt Mária, illetve családja érdekeltségébe tartozó társaságból. A hvg.hu szerint ennek oka, hogy állandó hitelességi problémaként merült fel vele szemben, hogy részvényes a Schmidt Máriához és immár Mészáros Lőrinchez is köthető társaságban.

"Már korábban is sokszor elmondtam, hogy a családi cégben lévő részesedésemhez édesapám korai halála miatt, örökség útján jutottam. Miután kisebbségi tulajdonos vagyok, a családi cég döntéseibe semmilyen érdemi beleszólásom nincs. Politikusi pályát választottam, de hogy politikai tevékenységemre ne vessen árnyékot a családtagjaim által vezetett nyilvános részvénytársaság tevékenysége, a nyilvános részvénytársaságban való közvetlen részesedésemtől a mai nappal megváltam" - mondta Ungár Péter (akinek vagyonát 15 milliárdosra becsülik) a hvg.hu megkeresésére.

Ugyanakkor a politikus azt már nem árulta el, ki veszi át a részvénycsomagját, mondván a vagyonkezelő nem szeretne nyilvánosságra kerülni. Annyit mondott csak a lapnak, hogy "BIF-hez közeli", és a megállapodásuk határozatlan időre szól.

A lépést a hvg.hu-nak több szakértő látszatintézkedésnek nevezte, Dióslaki Gábor, a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (Tebész) elnöke például azt mondta, hogy "Ennél a konstrukciónál a törvény kimondja, hogy a bizalmi vagyonkezelőnek a kedvezményezett javára kell kezelnie a vagyont. Valószínűleg Ungár Péter maradt a kedvezményezett, vagyis átruházta ugyan a részvénycsomagot, de ezt az ő javára kezelik továbbra is". Vagyis Ungár nem mondott le a vagyon hozamáról, neki ebből rendszeres jövedelme származik. "Ha tényleg ki akarna szállni, akkor simán eladná a tőzsdén, jelenleg jó áron kiszállhatna, hiszen a részvényeiért a mai árfolyamon 1 milliárd 611 millió forintot kaphatna" - mondta Dióslaki.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!