A Genesis Nyrt. szerződést kötött a valós tevékenységet már 1988 óta nem igazán végző, a tavalyi éves beszámoló alapján bevételekkel nem rendelkező Cogenco Internationallel, hogy az saját részvényekért cserébe megvásárolja a magyar társaság három (magyar, spanyol, szingapúri) leányvállalatát. A szerződés életbelépéséhez azonban rengeteg feltételnek kell teljesülnie, így egyáltalán nem biztos a tranzakció teljesülése.

A hatálybalépéshez például szükség van arra, hogy a spanyol leányvállalat legalább 20 millió euró értékben állami támogatásról szóló kötelezettségvállalással rendelkezzen a spanyol központi vagy bármelyik helyi kormánytól. Ez nem tűnik teljesíthetetlen feltételnek, tekintettel arra, hogy már közel 15 millió euró értékben kapott ígéretet állami támogatásra a cég.

A hatálybalépéshez szükséges az is, hogy a Cogenco könyv szerinti értéke elérje az 50 millió dollárt. A Cogenco - melynek 85 százalék feletti tulajdonosa a Genesis Capital Management, amely egyben a magyar tőzsdei cég legnagyobb részvényese is - vagyona jelenleg ennek csak töredéke, ahhoz, hogy e feltételt teljesíteni tudja, jelentős tőkebevonásra lesz szüksége.

Ha létrejön az ügylet, akkor a Genesis Nyrt. 8,7 millió Cogenco-papírhoz jut majd, ami azonban a tőkeemelések után sem lehet kevesebb, mint a cég részvényeinek 40 százaléka. (A részvényeket jelenleg sehol sem jegyzik, ám a Cogenco vállalta, hogy záros határidőn belül kezdeményezik azok bevezetését valamelyik amerikai piacra). Tekintettel arra, hogy az 50 millió dolláros vagyon 40 százaléka, azaz 20 millió dollár még a remélt 20 millió eurós spanyol támogatásnál is kevesebb, nem tűnik túl csábítónak az üzlet a Genesis számára.

Nehezen érthető az is, hogy miért tudna könnyebben tőkét bevonni a nem sok vagyonnal rendelkező Cogenco, mint a Genesis, illetve az sem látszik, miért is jó az a Genesis-részvényeseknek - leszámítva a fő tulajdonost -, hogy 100 százalékban tulajdonolt leányvállalataik helyett kisebbségi tulajdonrészt szereznek egy olyan vállalatban, melynek egyedüli vagyontárgyai szinte az apportált leányvállalatok lesznek. Persze ha pénz is érkezik a Cogencóba, akkor végre megindulhat majd az építkezés, amivel mindenki jól járhat.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!