Az európai megújuló energetikával foglalkozó cégek és az építőipari cégek részvényei lehetnek a nyertesi többek között egy Joe Biden-győzelemnek az amerikai elnökválasztáson. Ha viszont Donald Trumpnak sikerül dupláznia és további négy évre maradhatna a Fehér Házban, akkor azzal a fosszilis energiaszektorban érdekelt cégek, a gyógyszeripari vállalatok és a pénzügyi szektor cégei járhatnak jól. Legalábbis így vélik a Bloomberg által megkérdezett tőkepiaci stratégák, elemzők is befektetők.

Az még egyelőre nyitott kérdés, hogy a választás egyértelmű győztesét lehet-e majd tudni már a szerdai európai kereskedés nyitása előtt, a héten a fő hajtóerőt persze a kontinens koronavírus miatti lezárásokra adott monetáris és fiskális politikai válaszai jelentik majd a tőkepiacokon.

Azonban az amerikai választások eredménye komolyan befolyásolja majd azt, hogy az európai cégeknek is milyen szabályozói környezetben kell tevékenykedniük a következő évek során - mondta a hírügynökségnek Frederique Carrier, az RBC Wealth Management vezető befektetési stratégája.

A megújulók nyerhetnek Bidennel

Joe Biden demokrata párti elnökjelölt tervei között szerepel, hogy megválasztása esetén elvileg az amerikai állam 2 ezer milliárd dollárt fordítana a tiszta energiára a gazdaság fellendítését célzó csomagja keretein belül. Európának hatalmas előnye van globálisan az úgynevezett zöld technológiák területén - mondta Rolf Ganter, a UBS Global Wealth Management európai részvényekért felelős vezetője szerint.

Úgy véli, hogy a régió nap- és szélenergiával foglalkozó cégei profitálnának nagyot egy kék hullámból, azaz abból, ha nemcsak a Fehér Ház lakóját, de a Kongresszus többségét is a demokrata jelöltek adnák.

A Citigroup elemzői eközben arra hívták fel a figyelmet, hogy a dán szélturbinákat gyártó cég, a Vestas Wind System részvényei akár 10-15 százalékot is eshetnének egy Trump győzelem esetén. Az elmúlt hónapokban ugyanis csak az hajtotta fel a papír árfolyamát, hogy a piac elkezdett egy Biden-győzelmet beárazni.

A Citi szerint más szélenergiával foglalkozó cégek is nyerhetnek, ilyen lehet a Siemens Gamesa Renewable Energy és a Nordex. A Jefferies Financial Group elemzői pedig a német SMA Solar Technology papírjaira hívták fel a figyelmet, amely szerintük nemcsak a megújulók iránti keresletnövekedésből profitálhat, de a nagy mennyiségű akkumulátor gyártásban szerzett tapasztalataiból is.

Jól járhatnak az olyan nagyobb energetikai cégek is, amelyeknek érdekeltsége a megújuló szektorban, ilyen a spanyol Iberdrola, a német RWE, a National Grid és más kisebb cégek, például a Nel ASA, a Ceres Power és az ITM Power.

Rossz idők várnak az olajszektorra, az autógyártók nyerhetnek

Egy demokrata elnöki győzelemnek a hagyományos olajipari cégek lehetnek a legnagyobb vesztesei. Ebbe az esetben ugyanis felgyorsulna a fosszilis energiahordozókról való átállás az Egyesült Államokba, ami növelné a nyomást Európában is a zöldebbé válás felé - mondta a UBS szakértője. Így persze egy Trump győzelem nagy megkönnyebbülést jelentene ezeknek a cégeknek, s átmenetileg nagyot emelkedhetne részvényeik árfolyama - tette hozzá az RCB elemzője. Szerinte itt olyan magától adódó választások lehetnek a jók, mint a BP, a Royal Dutsch Shell és a Total.

Fellélegezhetnének viszont egy Biden-sikerrel az európai autógyártók részvényesei. Ebben az esetben ugyanis elhárulhatna fejük fölül a további protekcionista védővámok kivetésének veszélye. Ez ugyanis folyamatos nyomás alatt tartotta a szektor részvényeit a Trump-éra alatt. Az európai autószektorban a Fiat Chrysler, a Michelin és a Daimler kitettsége a legnagyobb az amerikai piac irányában, a Volkswagen pedig abból profitálhat, hogy az elektromos autók gyártásába idejekorán sokat invesztál - vélik a Jefferies szakérői.

Az építőipar mindenkivel nyerhet, a gyógyszercégek kék hullámtól tarthatnak

A JPMorgan Asset Management elemzői szerint az építőipari alapanyagokat gyártó cégeknek igazából mindegy ki nyer, ugyanis a két jelölt egyaránt ígéretet tett az infrastrukturális beruházások növelésére. Ez olyan európai cégeknek jelenthet jót, amelyek kitettsége magas az amerikai piac felé. Ilyenek a CRH Plc, a Ferguson Plc, az olasz Buzzi Unicem, a német HeidelbergCement és a LafargeHolcim.

Ezen kívül Biden tervei az irodák, iskolák és más intézmények zöldebbé alakítására lökést adhat az olyan cégeknek is, amelyek ezzel foglalkoznak, legyen az LED világítás, környezetbarát fűtési rendszerek vagy szellőzőrendszerek. Ilyen részvény az európai tőzsdéken a Schneider Electric, a Legrand, a Rexel, de jól járhatnak a szigeteléssel foglalkozó Kingspan és a Rockwool International is.

A gyógyszeripar általában nagy nyomás alatt van az Egyesült Államokban a választások idején, idén azonban ez nem igaz. A Covid-19 elleni vakcinafejlesztések fontossága miatt ugyanis a jelek szerint a politika nem akar nyomást kifejteni a szektorra. Ez azonban nem tarthat sokáig, s a Bloombergnek nyilatkozó elemzők szerint ha megvalósulna a "kék hullám", akkor komoly nyomás alá kerülhetnek az Amerikában aktív gyógyszercégek.

Azonban ha nem ez történik, akkor nagy potenciál lehet e cégekben, amelyek szerintük fundamentálisan alulárazottak. Az európai gyártók közül az AstraZeneca, a Novartis, a Roche Holding és a Novo Nordisk kitettsége magas az amerikai piac felé.

Bank, technológia és a többiek

Az európai bankok számára az lenne a legfontosabb, hogy a választás eredményeit egyik fél se vitassa. Ez ugyanis olyan turbulenciákat okozhatna a piacon, ami számukra költséges lehet. Egy Biden-győzelem enyhén negatív lehet a magasabb adók és a szigorodó szektorális szabályok miatt.

A nagyobb vállalati adók az európai technológiai szektort is kedvezőtlenebbül érintenék, ugyanakkor az elemzők szerint ha az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi kapcsolatok javulnának, abból az európai felvezetőgyártók is profitálhatnának.

A luxuscikkgyártóknak viszont egy Trump-befutó lenne enyhén kedvezőbb, mivel ekkora az adóterhek emelkedésére nem kellene számítani, ami magasabb elkölthető jövedelmet jelentene a középosztály számára.

A nyersanyagszektor Bidenre szavazna

A nagy infrastrukturális beruházások, amelyek egy "kék hullám" esetén várhatók egyértelműen növelhetnék a keresletet a réz, az acél és a nikkel iránt - mondta Daniel Kang, a Bloomberg Intelligence vezető elemzője. Ráadásul ha javulna a Kínával való kapcsolat, az is a nyersanyagok iránti kereslet fellendülését hozná magával. A környezetbarátabb technológiákra való átállás a napelemekben használt ezüst miatt a nemesfém iránti kereslete is növelhetné, akárcsak az elektromos autókban használt rézét és nikkelét.

Ezzel jól járnának a Jefferies szerint az olyan bányászati cégek, mint az Anglo American, az Antofagasta és a Glencore, de az acélgyártók is nyernének, mint például az ArcelorMittal. Egy Trump győzelem eközben valószínűleg az arany árfolyamára lehet kedvező hatással, ami az aranybányarészvényeket repítené még magasabbra Kang szerint. Ilyenek az európai piacon a Polymetal Plc. és a Fresnillo Plc. papírjai.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!