Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Nagyon úgy néz ki, hogy az amerikai olajtermelők óvatoskodása megnyitotta az utat az OPEC előtt arra, hogy tagországai korlátozzák a kitermelésüket és ezzel a mostaninál is magasabbra hajtsák a kőolaj árát. Sokan ugyanis alacsony olajárak mellett adták el kitermelésüket és így nem nagyon érzik a szükségét annak, hogy fokozzák azt - írja összefoglalójában a Financial Times.

Az olaj árfolyama pedig mostanra hároméves csúcsa közelébe, hordónként 75 dollár körüli szintre emelkedett, azonban az amerikai, napi 11 millió hordós olajkitermelés mintegy harmadát már eladták korábban 55 dolláros árszint mellett az IHS Markit tanácsadó cég elemzése szerint. Így az OPEC-tagállamok az elemzés szerint elvileg hátradőlhetnek, jóval kevésbé kell attól a jelenségtől tartaniuk, ami pár éve megtörtént velük. Akkor ugyanis az emelkedő olajárak nyomán jelentősen megugrott az amerikai palaolaj kitermelés és az gátat szabott az árak korlátlan száguldásának.

Léphet az OPEC

Az OPEC gyakorlatilag engedélyt kapott arra, hogy akár azonnal elkezdje felfelé tornázni az olaj árát, a nélkül, hogy a kínálati oldalon tartania kelljen az amerikai kitermelőktől. A palaolaj kitermelők berögzítették magukat idénre az olcsó árak mellett - mondta a lapnak nyilatkozó egyik elemző. Az IHS Markit adatai szerint az amerikai olajcégek fedezeti ügyletein elszenvedett vesztesége idén első félévben már elérte a 7,5 milliárd dollárt, azonban ha a jelenlegi szinten marad az árfolyam, ez az összeg 12 milliárd dollárra is nőhet az év végéig. Márpedig a nagy befektetési bankok szerint nem hogy itt maradhat az ár, hanem inkább emelkedni fog.

A múlt héten a Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emirátusok közötti politikai vita miatt nem sikerült az olajkitermelő országok szervezetének megállapodnia a tavaly bevezetett korlátozások után a termelés helyreállításáról. Tavaly azért korlátozták a kartell tagjai a kitermelésüket, hogy a járvány okozta visszaesés közepette segítsenek a piacnak helyreállni.

A piac első reakciója a tárgyalások meghiúsulására az ellátással kapcsolatos félelem volt, s ez felfelé tolta az olaj árát. Azóta korrigált egy kicsit az árfolyam, sokan ugyanis arra spekulálnak, hogy az olyan országok mint Szaúd-Arábia és Oroszország a megállapodások ellenére is növeli majd kitermelését.

Az amerikai kitermelőket gúzsba kötő fedezeti ügyletek egy jelentős részét az olajár szempontjából a legrosszabb időszakban kötötték. A cégek sok hitelezője ugyanis ragaszkodott hozzá, hogy azok lekössék kitermelésüket alacsony árak mellett is, s ezzel is csökkentsék működési kockázataikat. Azonban a tömeges oltások megkezdése és az OPEC-kitermelés visszafogása után az akkori árak túlságosan is pesszimistának bizonyultak.

A kutya sem dicsér meg, ha jól csinálod

A fedezeti ügyletek legnagyobb rákfenéje az, hogy kutya sem dicsér meg ha jól csinálod, de ha rosszkor lépsz, akkor mindenki hibáztat érte. Idén az amerikai termelők egy jó részének elment a hajó - mondta az IHS Markit szakértője a lapnak. A JPMorgan elemzői szerint az általuk követett összes olajcég idénre kötött fedezeti ügyletei eddig veszteségesek voltak.

Azért akad kivétel, a milliárdos palaolaj-úttörő Harold Hamm például nem érezte szükségét a fedezeti ügyletek kötésének alacsony árak mellett. Ezek csak spekulatív tétek, s amikor mindenki mindenkit ilyen pozíciók nyitásra sürget, akkor pont megfelelő az idő arra, hogy ne nyissunk ilyeneket - mondta a lapnak. Mivel 82-83 százalékos tulajdonrészem van a cégekben, ezért bőven megengedhetem magam a kritikát a befektetők részéről, ha rosszul döntök - tette hozzá. Ezúttal bejött a számítása, egyik cége, a Continental Resources nyeresége nagyot nőtt az idei olajár-emelkedéssel párhuzamosan, pénztermelő képessége a tavalyi négyszeresére ugrott.

De nem ez volt a jellemző, s az adatok arra utalnak, hogy az amerikai olajcégek fedezeti veszteségei messze a legnagyobbak voltak globálisan az első félév folyamán. A palaolaj kitermelő cégeket persze nem csak a veszteséges fedezeti ügyletek sújtják, a tavalyi gyenge év után egy csomó beruházást vissza kellett fogni, fúrásokat leállítani, hogy a cégek mérlegeit elviselhető állapotban tartsák, illetve a csődöt el tudják kerülni. Azonban jelentősen hozzájárulhat ahhoz, hogy a szokásosnál jóval lassabb a termelés felfutása, s így erről az oldalról egyelőre ne fenyegeti veszély az olajár emelkedését.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!