A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,58 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,87 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,95 százalékos pluszban indította a kereskedést.

A kedden tartott választásokon az amerikai Demokrata Párt megszerezte a többséget a szövetségi képviselőházban, a kormányzó republikánusok viszont növelték többségüket a szenátusban. Befektetői szemszögből nézve kedvező eredmény született, mivel Donald Trump elnök folytathatja növekedésbarát gazdaságpolitikáját, ugyanakkor a törvényhozás ellenőrzés alatt tudja tartani az elnök agresszív kereskedelempolitikai lépéseit.

A nyitás előtti elektronikus kereskedésben másfél százalékot meghaladó pluszban forogtak az olyan nagyvállatok részvényei, mint a Caterpillar, a Goldman Sachs, az Amazon vagy éppen az Alphabet. A Caterpillart támogatta, hogy a várakozások szerint folytatódik a gazdaság erőteljes növekedése, miközben a demokraták fékezhetik az elnök kereskedelmi háborúit. A technológiai részvényeket ugyancsak támogatták azok a remények, hogy a kongresszus vissza tudja tartani az elnököt az olyan nagy és befolyásos vállalatok elleni komoly fellépéstől, mint például az Amazon.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken is kedvező a hangulat. Szerda délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 1,25 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,89 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 1,20 százalékos pluszban állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1479 dollárt adtak, 0,45 százalékkal gyengült az amerikai deviza. A japán jenhez képest 0,14 százalékkal gyengült a dollár, 113,28 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik. A januári határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,03 százalékos pluszban, 72,87 dolláron, a decemberi WTI pedig 0,66 százalékos nyereségben, 62,62 dolláron forgott.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,56 százalékkal, 1230,60 dollárra nőtt.

Kedden emelkedéssel zártak a New York-i tőzsdeindexek. A Dow Jones 0,68 százalékkal, 25 635,01 pontra, az S&P 500-as mutató 0,63 százalékkal, 2755,45 pontra, míg a Nasdaq Composite mutatója 0,64 százalékkal, 7375,96 pontra emelkedett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!