A hangulatot tovább rontja, hogy már 12 napja tart az amerikai kormányzat részleges leállása, és nem körvonalazódik életképes megoldás az elnök és a kongresszus közötti költségvetési vitára. A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 1,15 százalékos, az S&P 500-as mutató 1,57 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 1,94 százalékos mínuszban indította a napot.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken is borús a hangulat. Szerda délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,72 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,60 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 1,40 százalékos mínuszban állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1366 dollárt adtak, 0,88 százalékkal erősödött az amerikai deviza. A japán jenhez képest azonban 0,41 százalékkal gyengült a dollár, 109,27 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken. A márciusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,39 százalékos mínuszban, 53,05 dolláron, a februári WTI pedig 1,89 százalékos veszteségben, 44,55 dolláron forgott szerda délután fél négykor.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára februári szállításra 0,40 százalékkal, 1286,45 dollárra nőtt.

Az óév utolsó napját emelkedéssel zárták a New York-i tőzsdeindexek - írta az MTI. A Dow Jones 1,15 százalékkal, 23 327,46 pontra, az S&P 500-as mutató 0,85 százalékkal, 2506,85 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 0,77 százalékkal, 6635,28 pontra nőtt. Mindazonáltal mindhárom index az utóbbi évtized legrosszabb hónapját és évét tudhatja maga mögött, a decemberek rangsorában pedig utoljára 1931-ben volt ennél is pocsékabb a mutatók teljesítménye. December 31-re az év elejéhez képest a DJIA értékének 5,63 százalékát, az S&P 500-as 6,24 százalékát, a Nasdaq pedig 3,88 százalékát veszítette el, miközben a 2017-es évet még 25,1, 28,2, illetve 19,4 százalékos nyereséggel fejezték be.

A nagy európai tőzsdék közül a londoni irányadó index értékének 12,5 százalékát, a frankfurti 18,26 százalékát, a párizsi pedig 10,95 százalékát veszítette el tavaly. London utoljára 2008-ban, Frankfurt és Párizs pedig 2011-ben zárt ennél rosszabb évet.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!