Sorra döntik a rekordokat az amerikai részvényárfolyamok az utóbbi hónapokban, s a piac eddig minden nehézség nélkül rázta le magáról az infláció megugrásával és a koronavírus új mutációjának terjedésével kapcsolatos aggodalmakat.

A várakozások szerint ez akár indokolt is lehet, a héten kezdődő második negyedéves gyorsjelentési szezonban ugyanis olyan nyereségnövekedésről adhatnak számot a tőzsdei vállalatok, amire a történelem során ritkán van példa.

A vezető amerikai részvényindex, az S&P 500-as kosarában szereplő cégek az elemzői várakozások szerint összesen 65 százalékkal több eredmény érhettek el a második negyedévben, mint egy évvel korábban - írja a Refinitiv adataira hivatkozva a CNBC.com. A növekedés a legnagyobb az iparvállalatoknál lehet, a szektorban 570 százalékos profit megugrásra számít a piac. Ez persze nem meglepő, hiszen a koronavírus járvány okozta korlátozások és lezárások épp a tavalyi második negyedévet érintették a legsúlyosabban.

A második negyedév annyira jó volt a gazdasági növekedés szempontjából, amennyire csak jó lehetett. A nyereségnövekedés üteme ugyan lassulhat, azonban az elemzők még mindig két számjegyű profitbővülést várnak a következő két negyedévre - mondta a portálnak Callie Bost, az Ally Invest stratégája. Szerinte a részvényárfolyamok szempontjából most az lehet kritikus, hogy a befektetők ne veszítsék el a bizalmukat azért, mert a fellendülés leglátványosabb, legmeredekebb része mér lezajlott.

Az S&P 500-as index a múlt héten immár zsinórban a hatodik pozitív hetét zárja, ezzel idei nyeresége elérte már a 16 százalékot is. A jelentési szezont az amerikai nagybankok kezdik, a JPMorgan és a Goldman Sachs kedden, a Bank of America a Citigroup és a Wells Fargo szerdán, a Morgan Stanley pedig csütörtökön teszi közzé számait. A pénzügyi szektor nyeresége várhatóan a duplája lesz majd az egy évvel korábbinak, s ráadásul várhatóan a bankok többsége osztalék emelésről is határoz majd, miután a Fed stressztesztjén mindegyikük megfelelt az elvárásoknak.

De más szektorok is látványos profitbővülésről adnak majd számot, a nem alapvető fogyasztási cikkeket gyártó cégek 271, az energetikai cégek 225, a nyersanyagszektor 115 százalékos növekedést érhetett el. Ahol nem lesz ilyen látványos a megugrás, az az a szektor, amely a lezárások alatt is viszonylag jól tudott teljesíteni, a technológiai - ott mindössze 31,6 százalékos lehet a nyereségbővülés üteme.

Ha egyszer túljut a gazdaság és a profitnövekedés üteme a csúcsán, akkor nagyobb lesz a volatilitás a részvénypiacon is. A kisebb ellenállás most még mindig a felfelé irányban van a részvényárfolyamoknál, azonban most már nagyobb ingadozásokkal kell majd számolni - mondta Matt Stucky, a Northweast Mutual portfólió menedzsere.

Ugyanakkor a héten más brutális adatok is érkeznek. Az amerikai június fogyasztói árindexet kedden közlik, s ez már májusban is magas volt, 5 százalék. A piac most meg van győződve arról, hogy a pénzromlás üteme esni fog, a Fed mindent megtett annak érdekében, hogy elhitesse, a megugrás csak átmeneti jellegű. A megkérdezett szakértők szerint a kérdés az, elég gyorsan tud-e az infláció esni ahhoz, hogy a Fed türelmes tudjon maradni és ne kezdjen el a korábban vártnál előbb szigorítani.

Amire viszont biztos figyelni fognak a befektetők, az a 10 éves amerikai államkötvények hozama lehet. A kötvényhozamok és a részvénypiacok között hagyományosan fordított a kapcsolat, ha a kötvényhozamok emelkednek, a részvényárak esnek. A múlt héten azonban fordítva történt, egyszerre kezdett el az amerikai 10 éves kötvény hozama csökkenni és a részvénypiac enyhén esni. Ezt sokan azzal magyarázták, hogy a kötvényhozam eséssel a piac a gazdaság esetleges lassulását kezdte el beárazni.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!